Párttitkári vadásztatás Tanzániában

2008. szeptember 22., hétfő, 13:10 • Utolsó frissítés: 2008. szeptember 22., hétfő, 14:18
Szerző: ISSN

Szenvedélyes vadász volt, akit üldöztek a nyilasok, majd a kommunisták fővadászmestere lett, de kegyvesztettként el kellett menekülnie az országból. Sorsa Németországba, majd Afrikába vetette. Mégis szóba állt egykor elűzőivel, akiknek szükségük volt kapcsolataira és hozzáértésére. A vad szeretete fontosabb volt neki minden más emberi tulajdonságnál.

Nagy Endre. Őrá is vadásztak

20 db elefánt, 100 db kafferbivaly, 1 db rinocérosz, 5 db oroszlán, 20 db leopárd, 600 db antilop, 300 db gazella, 100 db zebra, 3000 db varacskos disznó, 100 db víziló. Ez lett volna a magyar-tanzán vadászati vegyesvállalat „évi lelövési kontingense”. Hihetetlenül hangzik, de a hetvenes években akár magyar „kutatóállomás” is létesülhetett volna a Meru-hegy lábánál, Arusha városától leopárdugrásnyira, ott, ahonnan a szafarik ma is indulnak Afrika legnevezetesebb nemzeti parkjaiba (korábban vadászterületeire), Tarangirére, N’gorongoróra, Manyárára vagy éppen Szerengetire.

Majtényi György történész-levéltáros cikke a Beszélő nyári dupla számában az elvtársi vadászatok legendák övezte világába nyújt bepillantást egy nem éppen szokványos életút bemutatásával. Főhőse az 1913-ban született Nagy Endre, aki, mivel jogi pályára nem juthatott, 1938-tól csendőrtisztnek állt. Hatvanban ismerkedett meg Hatvany-Deutsch Alexandrával, akit titkon nőül is vett. Ami – tekintettel felesége zsidó származására – nem volt éppen érdekházasság, és a zsidótörvények országa 1944-ben lefokozással, majd fogházzal honorálta. 1944 szeptemberében szabadult, továbbra is bujkálnia kellett. A börtönben ismerkedett meg Horváth Mártonnal és Rajk Lászlóval, akik rövid időn belül fontos szerephez jutottak az új rendszerben (előbbi egyebek mellett a Szabad Nép főszerkesztőjeként, utóbbi belügyminiszterként), illetve Nagy Endre életében, hiszen az ő pártfogó támogatásukkal lett 1945 után a kormány- és pártvezetői vadászatok első számú szervezője. A hatvani vadászati terület felügyelőjeként felesége egykori kastélyában maradhatott, gazdálkodhatott, autót és cselédet tartott, sőt, még saját vadászháza is volt Nyírjesen. Nem csuda, ha ez sokaknak szúrta szemét, az ÁVH 1948-tól figyelte, majd többször eredménytelenül be is akarta szervezni a szenvedélyes vadászt. Az állambiztonságtól önálló dossziét kapott, az akkori belügyes jelentésekből is merített cikke írásánál Majtényi.

Nagy Endrét három évnyi tagság után 1949-ben zárták ki a pártból, 1951-ben pedig állásból is kirúgták. 1952 májusában négyéves kislányával és terhes feleségével Nyugatra menekült.

Németországban kezdett új életet, ami nem lehetett könnyű, mert a cikk szerint ekkor még nem beszélt idegen nyelveken. Ehhez képest 1954-ben már a düsseldorfi vadászkiállítás egyik szervezője volt, és abban a megtiszteltetésben volt része, hogy személyesen fogadhatta egykori rosszakaróit, utódait a magyar vadgazdálkodás élén. Legyőzve viszolygását, szoros kapcsolatot ápolt velük, s később a magyarországi bérvadászat egyik szorgalmazója, illetve nyugati propagáló lett.

A bakócai bikától Edericsig »

Kinyomtatom • Elküldöm