Strucctojás húsvéti nyuszi díszítéssel, Bakonyban készült indiándíszek, egy magyar parasztcsalád kapakészlete, pigmeusnak nézett csimpánz, csimpánznak nézett pigmeus, ürgét főző cigányok, háromfejű istenek, kétarcú magzat, kutyahúsfogyasztás Kínában és Svájcban. Egzotikumok egy pesti kiállításról, amely nagyon is hétköznapi fenoménnal foglalkozik: a kultúrával.

Számoló-cédula a XX. század elejéről.
A kultúra alkímiája
„Sehol rossz szag ennyi vadember közt!” - lelkendezett  a Vasárnapi Ujság tudósítója, aki még azzal is megtoldotta beszámolóját: „Ez igazán bámulatos!” Az alkalom pedig nem más, mint hogy az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat farvizén 250 nyugat-afrikai négert telepítettek le időszakosan Budapesten, hadd láthassák az ezredévi megemlékezésre sereglő atyafiak meg az érdeklődő fővárosiak, a magyaron kívül miféle népeket teremtett még a jóisten. A helyszín sem kevésbé különös: az állatkert. Persze a néger (az afrikai, a fekete) éppen ott honos, és éppolyan különös ritkaság volt mifelénk, mint az elefánt, a zsiráf, vagy – hát, persze – a majom.

Majom, ember

A Néprajzi Múzeumban nemrég nyílt A Másik c. kiállításról kiderül, nemcsak mostanság látják – jelesül a rasszista fociszurkolók – a fekete emberben a banánmajszoló csimpánzt, hanem így találta egykoron a tudós anatómus is. Edward Tyson (1650–1708) egy pigmeus tetemének boncolása után megállapította: az afrikai „másik” valóban élőlény, de nem ember. Tézise óriási karriert futott be, így például nem is oly régen az első szabadon választott magyar parlament emberi jogi bizottságának – egyébként civilben állatorvos – tagja is hasonló álláspontot hangoztatott. Tyson tényleg értett a szakmájához, csakhogy a kiállításhoz mellékelt csinos kis útmutatóból azt is megtudhatjuk, hogy valójában tudtán kívül csimpánzt (állatot) boncolt, nem pedig pigmeust (embert).

Nemhiába Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék, kulturális sokszínűség a tárlat alcíme, kiderül az is, hogy nem véletlen, milyen hiedelemnek vagy téveszméknek van esélyük túlélni még a legerősebb ellenbizonyítékokat is. Azoknak, amelyek az ember lényegéből fakadnak. Ilyen lényegi, törzsökös beállítódásunk a másikkal, az idegennel szembeni bizalmatlanság, félelem, agresszió, és ebből fakad, hogy nem fogadjuk el természetesnek a kultúrák, végeredményben az ember sokféleségét vagy, ha tetszik, másságát, illetve az emberiség faji egységét. Ez a sokszínűség botránya – fogalmaznak a pesti kiállítás kurátorai, Földessy Edina és Szántó Diana.

Faj és történelem

A kiállítás vezérfonala egy 1952-es könyvben is publikált előadás. Claude Lévi-Strauss, a századik születésnapját november ünneplő kulturális antropológus az UNESCO kérésére fogalmazta meg gondolatait. A Faj és történelem aktualitását az üzemi méretű népirtások adták, illetve az a felismerés, hogy a „(nyugati) civilizáció” embere sem szabadult meg a bestialitástól. Ezzel együtt Lévi-Strauss nem próbálja idealizálni a másikkal való együttélést, érthetőnek tekinti a másik (mint probléma) felismerését, és a toleranciát sem tekinti olyan szemlélődő magatartásformának, amely megértést hirdet mindennel és mindenkivel szemben, ami létezik vagy létezett. De igenis egy dinamikus, állandóan változó magatartásnak tekinti, amely arra a felismerésre épül, hogy az emberi kultúrák változatosak. Mindaddig, amíg nem vagyunk képesek megmagyarázni a kultúrák egyenlőtelenségét, sokféleségét, addig nem vagyunk képesek meggyőzően tagadni a fajok – a közgondolkodásban szorosan, ám igaztalanul összekapcsolt – egyenlőtlenségét. Lévi-Strauss szerint a megismerés, a tudás vezethet el ehhez a kívánatos állapothoz.

Torz embrió preparátuma. Janus-arcú kultúra
© Stiller Ákos


Tökéletes megértésről, azonosulásról persze nem lehet szó. Ezt bizonyítják a különféle etnonímiák, népelnevezések. A belső, a saját név többnyire a csoport emberi voltára utal, míg a külső elnevezés sokszor minősít, egyszerűsít, lefokoz, sért, megbélyegez. A pigmeusok általunk használt elnevezése például ökölnagyságút jelent, míg saját csoportnevük, a baka embert. Az eszkimók nyers húst evők, az inuitok emberek; a sziúk viperák, a dakoták szövetségesek; a nemitek (németek) némák, a Deutsche pedig nép. De mi magyarok is magunk előtt „emberek vagyunk”, míg másoknak a tíz törzs szövetsége (Ungar, Hungarian) voltunk.

Hóhérok és szakácsok (Oldaltörés)

A kiállítás egy a változatosságot jól szemléltető teremmel indít, amely több mint 160 embert formázó tárgyat, faszobrokat, öntvényeket, bábukat vagy éppen horgolt ruhájú vécépapírt leplező bábut vonultat fel. A háromdimenziós ábrázolás a tükröződéssel egészül ki, és miközben elámulunk a sokféle „emberen” a „tükörszobában”, eközben mi magunk bámulunk vissza önmagunkra. – Ilyen értelemben a kiállítás eredeti francia címe, a Nous autres, amelyben benne van a mi (nous) meg a mások (autres) pontosabb is, mint A Másik – mondják a magyar kurátorok. Mert hiszen ez a mostani tárlat a Néprajzi Múzeum, az Artemisszió Alapítvány és a genfi Néprajzi Múzeum közös kiállítása az utóbbinak a genfi kiállítása nyomán. A koncepció és sok tárgy Svájcból érkezett, de a gondolatiság idomult a magyar környezethez, és az itt bemutatott tárgyak nagy többsége is hazai közintézményekből való.

Kapa, fog

Ilyen például egy magyar parasztcsalád komplett kapakészlete, amelyet Fél Edit és Hofer Tamás 1959-ben gyűjtött a Heves megyei Átányból, és amely a maga módján plasztikusan mutatja be az egykori gazdálkodó famíliát. Furcsa „családi fotó” ez, de felettébb pontos. Kinek jut a rendes, kinek a répakapa, s kinek a horoló – rendje van (volt) annak.

Ennél persze látványosabbak azok a tárgyegyüttesek, amelyek a kulturális kuriozitásokat és egzotikumokat mutatják be. Nem mintha a rendezők csupán az emberi létforma szélsőértékeinek prezentálására törekedtek volna, sokkal inkább arra, miként tűnik természetesnek, magától értetődően emberinek a saját kultúráján belül élőnek az, ami a másik kultúra selyemgubójából nézve maga az idegenség, a totális érthetetlenség, a gusztustalanság, az embertelenség vagy az irtani érdemes állatiasság. A testkép, az étkezés, a vallás vagy a hatalom (úgyis, mint szervezett erőszak) rekvizitumai a hozzájuk kapcsolódó szokások és rítusok a máshonnan érkezőket gyakran elborzasztják.

© Stiller Ákos


A tetoválások, a testfestés, súlyos lábperecek, a kúpalakúra reszelt fog, a fülnagyobbítás, a lábkisebbítés vagy a darázsderekat formáló halcsontos fűző ott látható a múzeumi tárlókban. Amit az intézménybe látogató serdületlen ifjúság a maga pirszingjeivel és tetkóival nyilván elégtételként fogad tanáraik és szüleik nem kis bosszúságára. Csigaevő franciák, kutyaevő kelet-ázsiaiak, kutyazsírt sütő svájci nyugdíjas, sündisznózó romák, békacombot faló magyar paraszt – változatok az evés, a jóllakás témájára. És persze az is elgondolkodtató, mekkora – kultúrákon átívelő – repertoárja volt „a rettenet színházának”, a nyilvános büntetéseknek meg a kínhalálnak, és mégis mennyivel közelebb áll egymáshoz az időben és térben távollévő hóhérok mestersége, mint a különféle kultúrák szakácsaié.

Ellenpróba vízbefojtással

A vallási hiedelmek, rítusok és maguk a tételes vallások sokszor másokkal szemben fogalmazódnak meg, és többnyire a hitetlenek, a pogányok kiátkozásához, emberi lényegüktől való megfosztásához jutnak el. A kiállítás felidézi a valladolidi pert (vitát), amely azt volt hivatott eldönteni, hogy az indiánoknak van-e lelkük, magyarán emberek-e. És bár III. Pál pápa 1537-es bullája (Sublimis Deus) arra jut, hogy igen, így az őslakosok szabadságuktól sem foszthatók meg, de a conquistadorokat ez nem igazán feszélyezte sem kifosztásukban, sem kiirtásukban.

© Stiller Ákos


Arra, hogy nem csupán az európai ember nem döntött jól a kultúrák találkozásának, Amerika felfedezésének nagy pillanatában, Lévi-Strauss hoz egy példát, miszerint az indiánok is kipróbálták a Nagy-Antillákon, hogy a fehérek vajon emberek-e. Amihez azt a megoldást ötölték ki, vízbe fojtják őket, hogy meglássák, idővel vajon az ő testük is oszlásnak indul-e. Lévi-Strauss-nak ezt a példáját egy brazil antropológus zokon vette, mondván más a kiindulópont, az indiánok a fehérek isteni voltára voltak kíváncsiak. Biztos így volt. Ám az eredmény itt sem volt más, mint a gyilkolás, a halál.

A lantformától a fajelméletig (Oldaltörés)

A kiállítás nagy érdeme, hogy bemutatja azt is, hogyan jut el a másik utáni „tudományos” érdeklődés a másik elutasításához. Vagy hogyan ölt tudományos álarcot a rasszizmus. Az összehasonlítás, az osztályozás, a fejlődési (evolúciós) út megrajzolása, a mérés gyakran a megbélyegzésig, a kirekesztésig, a kiátkozásig, olykor a kiirtásig fut ki. A fajbiológiai kutatásokra gondolunk itt elsősorban. Pedig nem is hinnénk, hogy egy olyan ártalmatlannak látszó dolog, mint a „hangszerek genealógiája” mennyi mindenre ad lehetőséget. Georges Montandon (1879–1944) orvos és rasszológus előbb zenei szinten mutatta ki egyes népek elmaradottságát, hogy aztán a zsidókérdésért felelős francia tisztviselőként 1940-ben megírja a Hogyan ismerjük fel a zsidót? c. gyakorlati segédletet a „kétséges árjaesetek vizsgálatához”.

Földessy Edina és Szántó Diana kurátorok. A saját kultúra selyemgubójában
© Stiller Ákos


A kutyazsír sem segít

Alois Hügi svájci nyugdíjas – aki nemrég végzett egy berni pásztor húszkilónyi zsírjának kisütésével – a Das Magazin újságírójának azon kesereg: „A kutyazsír mindenre gyógyír, kivéve, ha lélek betegségéről van szó. A lélek fájdalmán még a kutyazsír sem segít.” Segíthetnek-e sárkányfog-vetemény emberfajon Lévi-Strauss gondolatai vagy éppen a mostani pesti kiállítás? Túl sok jót nem remélhetünk, de tán a szavak és tárgyak elgondolkodtatnak a biztosnak hitt határainkról és elbizonytalanítanak bennünket a saját pállott kulturális magabiztosságunkban. A bölcs antropológus paradoxonja mindenesetre így szól: „Az a szemléletmód, amelyik kirekeszti a »vadembereket« (vagy bárkit, akit éppen »vadembernek« nyilvánítunk) az emberiség soraiból, nem más, mint éppen ezeknek a vadembereknek egyik legszembetűnőbb jellegzetessége.”

Kora újkori Bábel-ábrázolás. Őrtornyok és toronyőrök
© Stiller Ákos


Egy adoma szerint az egyik amerikai kollégiumban egy Lévi-Strauss-idézet volt kiszegezve a falra az alábbi kiegészítéssel: „Ha ezt a mondatot egyszer megértem, akkor elmondhatom, hogy antropológus vagyok!” Valóban, nem könnyű olvasmány a Faj és történelem, de érdemes megbirkózni a nem túl hosszú esszével. Nem ígérhetjük, hogy az olvasóból egy csapásra antropológus lesz, de valamit megsejdíthet abból, milyen is lenne az a humánus világ, amihez nem valószínű, hogy közelebb vagyunk, mint 1952-ben.

Ha még sincs erejük antropológiai esszékhez, az is jó, ha felkeresik a kiállítást, és az útmutatóját is elolvassák. A tárlat A kultúrák közötti párbeszéd európai éve 2008 keretében valósult meg, és jövő április 6-ig látogatható.

Zádori Zsolt

ISSN Shake

„Akkora épp farkad, mint orrod”

Ma is virul az a balhiedelem, hogy egyes testrészekből következtethetünk a férfiak hímtagjának, illetve a nők vulvájának nagyságára és alakjára. A néphit gyökerei, naná, hogy az ókorba nyúlnak vissza.

MTI Világ

A „koszos néger” nem fajgyűlölő az olaszoknál

Az olasz legfelsőbb bíróság ítélete szerint nem feltétlenül fajgyűlölő sértés, ha olaszul "koszos négernek" neveznek egy külföldit. Az ítélet, amelyet kolumbiai nőket sértegető és bántalmazó olasz férfiak egy csoportjának ügyében hoztak, mély aggodalmat keltett a fajgyűlölet megfékezésére törekvő Olaszországban.

MTI Világ

A párt kizárta „négerező” politikusát

A francia Szocialista Párt (PS) konfliktuskezelő országos bizottsága egyhangúlag és véglegesen kizárta soraiból Georges Freche-t, Languedoc-Roussillon régió elnökét egy korábban a francia labdarúgó-válogatott összetételéről tett kijelentése miatt.

Sorkövető Sorkövető

Márai az antiszemita, Márai az antiantiszemita

Torz, beteg homoszexuálisok, alattomos sánták, altesti lény nők, a magyarság életerejét elszívó feminin szlávság, náci lényegű németek, fasizmusra hajlamos zsidók. Márai Sándornak mindenkihez volt nem is egy rossz szava. Most megjelenő teljes naplójából gondolkodásának számos ismeretlen vagy eddig félresöpört részlete válik láthatóvá.

Sorkövető

Íreknek, feketéknek, kutyáknak tilos!

Permanens botrányok, késelések, verekedések, az első egyenes tévéadásban elmondott kültelki trágárságok, bálványait teli szájjal csulázó közönség, felséggyalázás, drog, pia, gyors szex, tépett ruhák, biztosítótűk, művészieskedés és proli vircsaft. Nem csak ez volt a punk. Frivolitások és hitvallások Johnny Rotten, a Sex Pistols énekese saját előadásában.

Sorkövető Sorkövető

A rendes magyar baloldali nem lehet jó keresztény?

„A magyar élet szempontjából” a 2006. október 23-iki brutális rendőri fellépés olyan volt, mint Amerikának és a Nyugatnak 2001. szeptember 11. – véli Balog Zoltán. A parlament emberi jogi bizottsága elnökének „transzcendens megbízója van”, de ettől – mint mondja – még nem lett gőgös.

Sorkövető Sorkövető

„Az lenne a legrosszabb, ha buzi lennél”

A jogszabályalkotás sok tekintetben megelőzi a magyar közgondolkodást: a melegek és a leszbikusok jogi emancipációja halad ugyan előre, de a társadalomban megerősödött a homoszexuálisokat korlátozni vágyók tábora. A jövő döntéshozói egyelőre felettébb toleránsnak tűnnek. A többség a melegekről, melegek a többségről.