Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Strucctojás húsvéti nyuszi díszítéssel, Bakonyban készült indiándíszek, egy magyar parasztcsalád kapakészlete, pigmeusnak nézett csimpánz, csimpánznak nézett pigmeus, ürgét főző cigányok, háromfejű istenek, kétarcú magzat, kutyahúsfogyasztás Kínában és Svájcban. Egzotikumok egy pesti kiállításról, amely nagyon is hétköznapi fenoménnal foglalkozik: a kultúrával.
|
|
Számoló-cédula a XX. század elejéről. A kultúra alkímiája |
Majom, ember
A Néprajzi Múzeumban nemrég nyílt A Másik c. kiállításról kiderül, nemcsak mostanság látják – jelesül a rasszista fociszurkolók – a fekete emberben a banánmajszoló csimpánzt, hanem így találta egykoron a tudós anatómus is. Edward Tyson (1650–1708) egy pigmeus tetemének boncolása után megállapította: az afrikai „másik” valóban élőlény, de nem ember. Tézise óriási karriert futott be, így például nem is oly régen az első szabadon választott magyar parlament emberi jogi bizottságának – egyébként civilben állatorvos – tagja is hasonló álláspontot hangoztatott. Tyson tényleg értett a szakmájához, csakhogy a kiállításhoz mellékelt csinos kis útmutatóból azt is megtudhatjuk, hogy valójában tudtán kívül csimpánzt (állatot) boncolt, nem pedig pigmeust (embert).
Nemhiába Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék, kulturális sokszínűség a tárlat alcíme, kiderül az is, hogy nem véletlen, milyen hiedelemnek vagy téveszméknek van esélyük túlélni még a legerősebb ellenbizonyítékokat is. Azoknak, amelyek az ember lényegéből fakadnak. Ilyen lényegi, törzsökös beállítódásunk a másikkal, az idegennel szembeni bizalmatlanság, félelem, agresszió, és ebből fakad, hogy nem fogadjuk el természetesnek a kultúrák, végeredményben az ember sokféleségét vagy, ha tetszik, másságát, illetve az emberiség faji egységét. Ez a sokszínűség botránya – fogalmaznak a pesti kiállítás kurátorai, Földessy Edina és Szántó Diana.
Faj és történelem
A kiállítás vezérfonala egy 1952-es könyvben is publikált előadás. Claude Lévi-Strauss, a századik születésnapját november ünneplő kulturális antropológus az UNESCO kérésére fogalmazta meg gondolatait. A Faj és történelem aktualitását az üzemi méretű népirtások adták, illetve az a felismerés, hogy a „(nyugati) civilizáció” embere sem szabadult meg a bestialitástól. Ezzel együtt Lévi-Strauss nem próbálja idealizálni a másikkal való együttélést, érthetőnek tekinti a másik (mint probléma) felismerését, és a toleranciát sem tekinti olyan szemlélődő magatartásformának, amely megértést hirdet mindennel és mindenkivel szemben, ami létezik vagy létezett. De igenis egy dinamikus, állandóan változó magatartásnak tekinti, amely arra a felismerésre épül, hogy az emberi kultúrák változatosak. Mindaddig, amíg nem vagyunk képesek megmagyarázni a kultúrák egyenlőtelenségét, sokféleségét, addig nem vagyunk képesek meggyőzően tagadni a fajok – a közgondolkodásban szorosan, ám igaztalanul összekapcsolt – egyenlőtlenségét. Lévi-Strauss szerint a megismerés, a tudás vezethet el ehhez a kívánatos állapothoz.
Torz embrió preparátuma. Janus-arcú kultúra  © Stiller Ákos |
Tökéletes megértésről, azonosulásról persze nem lehet szó. Ezt bizonyítják a különféle etnonímiák, népelnevezések. A belső, a saját név többnyire a csoport emberi voltára utal, míg a külső elnevezés sokszor minősít, egyszerűsít, lefokoz, sért, megbélyegez. A pigmeusok általunk használt elnevezése például ökölnagyságút jelent, míg saját csoportnevük, a baka embert. Az eszkimók nyers húst evők, az inuitok emberek; a sziúk viperák, a dakoták szövetségesek; a nemitek (németek) némák, a Deutsche pedig nép. De mi magyarok is magunk előtt „emberek vagyunk”, míg másoknak a tíz törzs szövetsége (Ungar, Hungarian) voltunk.
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
