Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Strucctojás húsvéti nyuszi díszítéssel, Bakonyban készült indiándíszek, egy magyar parasztcsalád kapakészlete, pigmeusnak nézett csimpánz, csimpánznak nézett pigmeus, ürgét főző cigányok, háromfejű istenek, kétarcú magzat, kutyahúsfogyasztás Kínában és Svájcban. Egzotikumok egy pesti kiállításról, amely nagyon is hétköznapi fenoménnal foglalkozik: a kultúrával.
A kiállítás egy a változatosságot jól szemléltető teremmel indít, amely több mint 160 embert formázó tárgyat, faszobrokat, öntvényeket, bábukat vagy éppen horgolt ruhájú vécépapírt leplező bábut vonultat fel. A háromdimenziós ábrázolás a tükröződéssel egészül ki, és miközben elámulunk a sokféle „emberen” a „tükörszobában”, eközben mi magunk bámulunk vissza önmagunkra. – Ilyen értelemben a kiállítás eredeti francia címe, a Nous autres, amelyben benne van a mi (nous) meg a mások (autres) pontosabb is, mint A Másik – mondják a magyar kurátorok. Mert hiszen ez a mostani tárlat a Néprajzi Múzeum, az Artemisszió Alapítvány és a genfi Néprajzi Múzeum közös kiállítása az utóbbinak a genfi kiállítása nyomán. A koncepció és sok tárgy Svájcból érkezett, de a gondolatiság idomult a magyar környezethez, és az itt bemutatott tárgyak nagy többsége is hazai közintézményekből való.
Kapa, fog
Ilyen például egy magyar parasztcsalád komplett kapakészlete, amelyet Fél Edit és Hofer Tamás 1959-ben gyűjtött a Heves megyei Átányból, és amely a maga módján plasztikusan mutatja be az egykori gazdálkodó famíliát. Furcsa „családi fotó” ez, de felettébb pontos. Kinek jut a rendes, kinek a répakapa, s kinek a horoló – rendje van (volt) annak.
Ennél persze látványosabbak azok a tárgyegyüttesek, amelyek a kulturális kuriozitásokat és egzotikumokat mutatják be. Nem mintha a rendezők csupán az emberi létforma szélsőértékeinek prezentálására törekedtek volna, sokkal inkább arra, miként tűnik természetesnek, magától értetődően emberinek a saját kultúráján belül élőnek az, ami a másik kultúra selyemgubójából nézve maga az idegenség, a totális érthetetlenség, a gusztustalanság, az embertelenség vagy az irtani érdemes állatiasság. A testkép, az étkezés, a vallás vagy a hatalom (úgyis, mint szervezett erőszak) rekvizitumai a hozzájuk kapcsolódó szokások és rítusok a máshonnan érkezőket gyakran elborzasztják.
 © Stiller Ákos |
A tetoválások, a testfestés, súlyos lábperecek, a kúpalakúra reszelt fog, a fülnagyobbítás, a lábkisebbítés vagy a darázsderekat formáló halcsontos fűző ott látható a múzeumi tárlókban. Amit az intézménybe látogató serdületlen ifjúság a maga pirszingjeivel és tetkóival nyilván elégtételként fogad tanáraik és szüleik nem kis bosszúságára. Csigaevő franciák, kutyaevő kelet-ázsiaiak, kutyazsírt sütő svájci nyugdíjas, sündisznózó romák, békacombot faló magyar paraszt – változatok az evés, a jóllakás témájára. És persze az is elgondolkodtató, mekkora – kultúrákon átívelő – repertoárja volt „a rettenet színházának”, a nyilvános büntetéseknek meg a kínhalálnak, és mégis mennyivel közelebb áll egymáshoz az időben és térben távollévő hóhérok mestersége, mint a különféle kultúrák szakácsaié.
Ellenpróba vízbefojtással
A vallási hiedelmek, rítusok és maguk a tételes vallások sokszor másokkal szemben fogalmazódnak meg, és többnyire a hitetlenek, a pogányok kiátkozásához, emberi lényegüktől való megfosztásához jutnak el. A kiállítás felidézi a valladolidi pert (vitát), amely azt volt hivatott eldönteni, hogy az indiánoknak van-e lelkük, magyarán emberek-e. És bár III. Pál pápa 1537-es bullája (Sublimis Deus) arra jut, hogy igen, így az őslakosok szabadságuktól sem foszthatók meg, de a conquistadorokat ez nem igazán feszélyezte sem kifosztásukban, sem kiirtásukban.
© Stiller Ákos |
Arra, hogy nem csupán az európai ember nem döntött jól a kultúrák találkozásának, Amerika felfedezésének nagy pillanatában, Lévi-Strauss hoz egy példát, miszerint az indiánok is kipróbálták a Nagy-Antillákon, hogy a fehérek vajon emberek-e. Amihez azt a megoldást ötölték ki, vízbe fojtják őket, hogy meglássák, idővel vajon az ő testük is oszlásnak indul-e. Lévi-Strauss-nak ezt a példáját egy brazil antropológus zokon vette, mondván más a kiindulópont, az indiánok a fehérek isteni voltára voltak kíváncsiak. Biztos így volt. Ám az eredmény itt sem volt más, mint a gyilkolás, a halál.
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
