Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Meglehet, már a halottvirrasztásnak, a siratásnak is az volt a szerepe, hogy megfigyeljék az elhunytat, vagy hogy felverjék „mély álmából”. A tetszhaláltól és az élve eltemetéstől való félelem azonban csak a XIX. században sarkallta ésszerű válaszokra az államot és az orvoslást. Ha nincs ez a fóbia, nem lennének mentőszolgálatok, nem volna hamvasztás vagy halottkém, végső soron az életről és a halálról is kevesebbet tudnánk.
| Tökéletes és tökéletlen halál |
A halál definiálásának problémája egyidős az orvostudománnyal. Évszázadokon át a légzés, a keringés, a szív leállását tekintették a halál elsődleges kritériumának. Az első EKG-berendezés 1908-as megjelenése után ismerték fel, hogy a klinikai halált követően is kimutatható a szív elektromos tevékenysége. 1968 után fogalmazódik meg a tökéletes halál definíciója, amely egyenlő az agyhalállal. Az agy elektromos aktivitását az elektroencefalográfia (EEG) mutatja ki. A légzés és a keringés is technikai segítséggel fenntartható, és a szívátültetés is az agyhalál döntő jelentőségét támasztja alá. A szívet is csak az agyhalál beállta után vehetik ki a donorból. Ez olyan állapot, amelyben az idegsejtek végleg beszüntetik működésüket a központi idegrendszer valamennyi szintjén. |
A borzalmas hírről tudósító Jelenkor a kor szavának engedve, rögtön tetszhalálról, látszatos halálról írt. „B. J. úr […] életre ébredvén], olly nagy erővel eszközlé vélt szabadulását, hogy […] mind a’ két koporsónak erősen leszegezett födelét szerencsésen fölfeszítette […] Kiszállván a’ koporsókbul az ajtóhoz mászott, mert ott találtatott – hol is éhen szomjan, és sikertelen kiáltozásin kétségbeesve, a’ bodogultnak másod izben is meg kellett halnia!” – magyarázta a lap. S hiába cáfolták húsz nap múlva a családtagok, mondván, sírrablók dúlták fel a kriptát, Kossuth átvette és kiszínezte a históriát, amely hézagmentesen hozzáidomult a korszak tetszhalálfóbiájához. Ahogy Horányi Ildikó nagyszerű monográfiájában (A látszatos halál. A magyarországi tetszhalál-fóbia története) írja: „ezt a korszakot a téma virágkoraként értékelhetjük”. A korszak: a XIX. század közepe, a romantika; a téma: a tetszhalál.
Elkülönítés és megfigyelés
Kossuth kihasználva a lehetőséget ostorozta az elmaradt magyar közegészségügyet. „Irgalomnak istene, hány ilyen titkot rejtenek a’ közönséges temetőknek örökre néma sirjai!” – jajong a szemleíró, és ki is mondja a keserű verdiktet: „az egészségi politia [orvosi rendészet, ma közegészségügy] általában véve honunkban a’ legnyomorultabb lábon áll; bölcsőtől kezdve egész siriglan”.
Ebben igaza volt Kossuthnak, ugyanis bár országosan kötelező volt a halottkémlelés és halottat sem lehetett két napnál előbb eltemetni, a legtöbb helyen azonban erre nem volt mód. Nem beszélve arról, hogy korszerű, a megfigyelésre is alkalmas halottaskamrák és halottasházak sem épültek hazánkban. Pedig akkorra már Európa nyugati felében egyre-másra nyíltak az efféle korszerű létesítmények. A gyakorlatias Kossuth rájött arra, hogy nem újabb betarthatatlan szabályokra van szükség, hanem a meglévők erélyesebb betartatására. Nem akart többet, mint olyan helyiségeket, ahova a halottakat elkülönítik, és rothadásukig (a téma korabeli búváránál, Flór Ferencnél: „poshadásukig”) megfigyelik – de azokat minden településen.
Thanatosz és Hüpnosz
A látszatos vagy tetszhalál mindig is izgatta az emberek képzeletét. Hiszen fontos ontológiai, lételméleti kérdést vet fel: hol ér véget az élet, és hol kezdődik a halál? Az ember a legtöbb helyen azzal különböztette meg magát a szellemlényektől, istenektől, démonoktól, hogy míg azok hallhatatlanok vagy legalábbis feltámadásra képesek, addig ő nem. Az antik görög mitológiában Thanatosz, a halál istene testvérével, Hüpnosszal, az álom istenével együtt él, s ki-kirándul, hogy megtörje áldozata lelkét, és jól teleigya magát annak vérével.
A mindennapi ember sokszor nem lehetett biztos abban, hogy valakit most a halál ragadott el, vagy csak ’mély, hibernált álomba merült’. A bizonytalanságot sokszor hárítással oldották fel. Ennek enyhébbik formája, hogy elfogadták, isten akaratának tekintették a halált, s nem próbálták a holtnak látszót újraéleszteni, reanimálni; a durvábbik: hogy a halott szívébe tőrt szúrtak vagy szúrattak, olykor a haldokló száját betömték vagy állát szorosan felkötötték. Kicsit morbid a párhuzam, de minthogy lesnek, gólnak azt számít, amit a bíró megad, úgy halottnak is azt tekintették, akit eltemettek.
Sok helyen egyébként is babonásan féltek a halottal vagy szellemének visszatérésétől. Varga János 1877-ben jó okkal háborog azon, hogy Arad vármegyében már a nyomorult haldokló szemét lenyomták két garassal, mert attól rettegtek, hogy „vár valakit maga után”.
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
