Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#33)
Mi tehetett volna a rendszerváltás idején és utána a kelet-európai értelmiség? Milyen strukturális problémákkal kellene szembesíteni a társadalmat ma? Szalai Erzsébet szociológus szerint egy időre eltűnt, de mostanában újra születőben a rendszerkritikus értelmiség, és új utakat kínál. Ő bizakodik, míg mások kétkednek az entellektüelek élharcos szerepét illetően.
|
|
„A kritikai gondolkodók azért kicsit haragszanak a »népre«. A liberálisok azért, mert a »nép« többre becsüli a biztonságot a szabadságnál. A konzervatívok azért, mert a »nép« a fogyasztás bűvöletében elfordulni látszik a nemzeti értékektől. A baloldaliak pedig azért, mert a »nép« nem lázad fel a kizsákmányolói ellen” – összegezi szellemesen kritikáját a kritikai értelmiségről Szalai Erzsébet szociológus. Elemzése azonban éppen nem az értelmiség kritikai irányának bírálata, dolgozatát éppenséggel a kelet-európai, jelesül a magyar gondolkodók rendszerkritikusságának a szerző szerint kárhozatos hiánya szülte.
Szalai a kelet-európai újkapitalizmusok és a globalizáció szenvedélyes bírálója, aki térségünk átalakulásának „nagy kérdései”, illetve az értelmiség viszonyával kapcsolatos téziseit először az Amerikai Szociológus Társaság (ASA) közgyűlésén adta elő 2004-ben, s tavaly vitát kezdeményezett róla az MTA Politikai Tudományok Intézetében (PTI). Ezt a tudós diskurzust publikálta legutóbbi számában a Politikatudományi Szemle.
Nagy kérdések
Szalai Erzsébet provokálni akar, s ez láthatóan sikerül is neki, noha nem mindig állításai eredetisége hozza tűzbe vitapartnereit. A professzor asszony nem kevesebbet állít, mint hogy az értelmiség döntő többsége behódolt, meghátrált az átalakulás elsőszámú haszonélvezői, „a gazdasági hatalom legfőbb birtokosai”, a multinacionális vállalatok tulajdonosai és vezető menedzserei előtt. Az értelmiségi vitákat „a politikai pártok tematizálják”, nem csoda hát, ha a rendszerváltás és az új struktúra nagy kérdéseivel igazándiból nem is foglalkoznak. Mik is voltak/lennének ezek Szalai szerint? 1) Kikből áll majd az átalakulás utáni új elit? 2) Hogyan történjen az állami vagyon transzformációja, a privatizáció? 3) Milyen szerepet vigyen az átalakulásban az állam? 4) És a legfontosabb: „milyen sajátos hatást gyakorol a globalizáció az átalakuló országokra?”
Úgy véli, azért sem születhetett (jó) válasz a terítékre kerülő kérdésekre, mert egyrészt a nemzetközi nagytőke mintegy ’kinézte’ magának térségünket, a csökkenő profitját innen kívánta növelni, és a neoliberális reformok terepévé tett bennünket; másrészt a civil társadalom hiánya megakadályozza, hogy működjenek „a kollektív önvédelem mechanizmusai”. Ezek szerint Kelet-Európa a „klasszikus félperifériás újkapitalizmusok” térségévé vált, amelyben például csak akkora mozgástere maradt a helyi gazdaságpolitikai eliteknek is, hogy ’szabadon’ eldönthetik, a gazdasági elitek megtollasodása érdekében inkább a középrétegeket vagy a szegényeket kopasztják-e meg.
Piackutatás
Állítása szemléltetésére idéz egy tantörténetet, amely szerint az egyszeri szerencsejátékos hamiskártyásokkal játszik, és mindig veszt, de sohasem panaszkodik. S amikor barátai értetlenkednek, lemondóan így válaszol: „Tudom, hogy hamiskártyások, de ez az egyetlen játéklehetőség a városban.” Szalai szerint a hamiskártyások felelnek meg „a nemzetközi pénzügyi-gazdasági szuperstruktúrának”, az egyszeri játékos pedig a kelet-európai félperifériáknak.
Szerzőnk képtelen belenyugodni ebbe a szerinte ’egyoldalú játékba’. És nem fogadja el, hogy az értelmiség, legalábbis annak arra hivatott része nem száll szembe a status quóval, sőt egyenesen „demobilizálta” (megbénította) a rendszerváltás idején az ő bábáskodásával létrejött civil mozgalmakat. A szociológus rosszalja, hogy az értelmiség nagy része „összefonódik” a politikai és a gazdasági elitekkel. A szerző a piacosodó intelligenciának három „piacát” különíti el: a médiasztárokét, az egyetemeken és az akadémiai világban mozgó szaktudományos értelmiségiekét, illetve a szolgáltató értelmiségiekét, akik a többi elit keresletét elégítik ki. Csoportosítása önkényesnek tűnik. Nem csak nekünk, magának Szalainak is. Az értelmiségiek három piacáról előbb bebizonyítja, hogy nem is valódi, önszabályozó piacok, utóbb pedig, hogy voltaképpen az efféle szerepre kárhoztatott ’illetők’ nem is értelmiségiek valójában.
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#33)
csontos
Moré Csaba József
tacitus
zl
Miféle rendszer válltást emleget a prof. asszony? Ez nem az volt!Itt csupán az "elit"-nek önmagát kinevezö csoportocskák vették át a hatalmat,majd ezután, elprivatizálták és szétlopták az országot!Csupán ezért valakiket rendszerváltóknak nevezni bün!Mindezt törvényesitették és igy már bátran lehetett lopni, csalni és hazudni!Mindenütt azt hallani, hogy egyre erösebb a nosztalgiázás a kádár-rendszer után, de vajon miért?Hiszen a kádár rendszer, legalább is azt mondják--egy diktatura volt. De akkor miért emlegetik az emberek egyre többen és egyre többet?Vagy valakik hazudnak?De kik?A kisember nem hiszem, hogy hazudik, hiszen akkor az ország tele lenne hazugokkal!Igaz, vannak hazugok, de azokat ugy hivják, hogy politikusok!Mert a rendszer váltást ki szavazta meg, ki kérdezte a véleményünket, ki hatalmazta fel ezeket arra hogy eladjanak mindent és ellopjak a maradékot? Hiszen kádár 20 milliárd $ adóságot hagyott maga után, ma meg már 17.000 milliárd euro a tartozásunk! Nem élünk jobban--csak egyesek--nem vagyunk gazdagabbak, csak egyesek és nincs nagy vagyununk csak egyeseknek--akik jókor voltak, jó helyen!Amellett az ország vagyona is eltünt--mint "Petöfi" a zöld kukuricásban!De az adóság az a miénk marad! De nem baj, mert demokrácia (?) van és jogog van utazni--ha van pénzed és jogod van a hid alatt megfagyni--mert demokrácia van! Amugy meg mindeki azt csinál amit akar! Ez a DEMOKRÁCIA?<br>