Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#33)
Mi tehetett volna a rendszerváltás idején és utána a kelet-európai értelmiség? Milyen strukturális problémákkal kellene szembesíteni a társadalmat ma? Szalai Erzsébet szociológus szerint egy időre eltűnt, de mostanában újra születőben a rendszerkritikus értelmiség, és új utakat kínál. Ő bizakodik, míg mások kétkednek az entellektüelek élharcos szerepét illetően.
Írásában nem titkolja, ideálja a „piaci” „értelmiséggel” szemben (amely, mint láttuk, se nem piaci, se nem értelmiség) lassan megszülető kritikai értelmiség. S hogy az meg mitől kritikai, és mitől értelmiség? 1) „Amennyire lehetséges”, kívül áll a hatalmi mechanizmusokon. 2) Képes a gazdag társadalomismeretét és az elméleti igényességet ötvözni. 3) Tagadja az értékmenetes tudományos megközelítés dogmáját.
Nem értelmiségi, kritikus
Vitapartnerei közül Kovách Imre nem tudja értelmezni a két értelmiségtípus szembeállítását, „mert akiket én a kritikai értelmiség képviselőinek gondolok, úgy tűnik, saját piacukat teremtik meg kritikai értelmiségi ethoszukkal.” A PTI igazgatóhelyettese szerint az sem igaz, hogy marginalizálódnának, „társadalmi helyzetük sokak szemében kivételes. Nagyobb értelmiségi csoportokban valóságos hatalomként értelmezhető befolyással rendelkeznek.”
Boda Zsolt is megpróbál értelmet adni a fogalomnak, noha nem úgy, ahogy Szalai, akinek a megközelítését „osteuropainak” tekinti. Szerinte Szalai értelmezésében nagy adag paternalizmus van, miszerint „az értelmiség rendelkezik olyan kompetenciákkal, amelyek valahogyan kitüntetett helyzetbe hozzák, mintegy alkalmassá teszik őt arra, hogy a társadalom nevében vagy ahelyett lépjen fel.” Boda úgy véli, a fennálló renddel szembeni normatív és nyilvános kritika kinyilvánítása nem értelmiségi vagy tudományos ’privilégium’, ő egyszerűen szívesebben látna aktív, kritikus állampolgárokat.
Hasonló következtetésre jut Tölgyessy Péter politikai elemző, miközben megközelítése eltér Bodáétól, miszerint liberális konzervatív. Érvei nagyon hasonlatosak a „reakciós” brit Paul Johnsonéhoz, aki vitriolos, gonosz és szellemes írásaiban nagy élvezettel leplezett le világmegváltó (persze, baloldali) entellektüeleket. „Jóllehet antiliberális vagy diktatórikus államhatalmak alkalmazták, [a mindenáron való társadalom-átalakítás] egész rendszerét, összes tervét entellektüelek munkálták ki. (…) Az értelmiségiek távolról sem individualisták, távolról sem nonkonformisták, inkább bizonyos szabályszerű magatartási mintákat követnek. (…) Ez az, ami tömegükben olyan veszedelmessé teszi őket. (…) az értelmiségiek szeretnek megfeledkezni [arról]: hogy az emberek fontosabbak, mint a koncepciók” – írja Johnson.
A konstrukció logikája
Szalai „írása és egész életműve kísérlet a kelet-európai értelmiség küldetéses szerepének felélesztésére. (…) A hazai helyzet leírásának némely részletelemét régóta hasonlóképpen látom. Ám Szalai Erzsébet marxizáló fogalomrendszere sodró lendülettel visz olyan eszmei konstrukciók felé, amelyek váza nemigen lehet más, mint a létező világrendszer tagadása. Ahol a konstrukció logikája hamarjában fölébe keveredik a neki ellentmondó tényeknek. (…) Éppen térségünk XX. századi története mutatja, hogy a nagy rendszerkritikus konstrukciók nevében fellépő politikai erők mennyi rettenetet szabadíthatnak ránk” – rímelnek Tölgyessy mondatai Johnsonéra.
Végezetül egy aprócska példa Szalainak a politikai elemző által kifogásolt módszerére. Szociológus szerzőnk rendszerkritikusan megállapítja, hogy a tudományos kutatások finanszírozási rendszere csak „korlátozottan közvetít valós társadalmi igényeket. A gazdasági elit érdekei egész tudományterületek létalapjait ingathatják meg.” Aztán példaként hozza, hogy a pszichés problémák gyógyszeres kezelése egyre inkább visszaszorítja a hagyományos pszichoterápiás szemléletet és gyakorlatot. Mindezt a nagy gyógyszergyártó monopóliumok agresszív előretörésével magyarázza. Ami akár igaz is lehet. Csakhogy nagy a gyanúnk, ha a gyárak nyomulása (vagy akár a betegek érdekeit [is] szolgáló gyógyszerfejlesztés) nem lenne ennyire sikeres, akkor, meglehet, Szalai a pszichiáterlobbi monopolpozíciójának rendszereken átívelő konzerválásáról írna, amely veszélyeztetve a gyógyulni vágyók egészségét sikeresen akadályozza a korszerű gyógymódok terjedését itt, a félperiférián. A kritikai konstrukciójához akár ez is passzolna.
(Politikatudományi Szemle, 2008/3)
Zádori Zsolt
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#33)
csontos
Moré Csaba József
tacitus
zl
Miféle rendszer válltást emleget a prof. asszony? Ez nem az volt!Itt csupán az "elit"-nek önmagát kinevezö csoportocskák vették át a hatalmat,majd ezután, elprivatizálták és szétlopták az országot!Csupán ezért valakiket rendszerváltóknak nevezni bün!Mindezt törvényesitették és igy már bátran lehetett lopni, csalni és hazudni!Mindenütt azt hallani, hogy egyre erösebb a nosztalgiázás a kádár-rendszer után, de vajon miért?Hiszen a kádár rendszer, legalább is azt mondják--egy diktatura volt. De akkor miért emlegetik az emberek egyre többen és egyre többet?Vagy valakik hazudnak?De kik?A kisember nem hiszem, hogy hazudik, hiszen akkor az ország tele lenne hazugokkal!Igaz, vannak hazugok, de azokat ugy hivják, hogy politikusok!Mert a rendszer váltást ki szavazta meg, ki kérdezte a véleményünket, ki hatalmazta fel ezeket arra hogy eladjanak mindent és ellopjak a maradékot? Hiszen kádár 20 milliárd $ adóságot hagyott maga után, ma meg már 17.000 milliárd euro a tartozásunk! Nem élünk jobban--csak egyesek--nem vagyunk gazdagabbak, csak egyesek és nincs nagy vagyununk csak egyeseknek--akik jókor voltak, jó helyen!Amellett az ország vagyona is eltünt--mint "Petöfi" a zöld kukuricásban!De az adóság az a miénk marad! De nem baj, mert demokrácia (?) van és jogog van utazni--ha van pénzed és jogod van a hid alatt megfagyni--mert demokrácia van! Amugy meg mindeki azt csinál amit akar! Ez a DEMOKRÁCIA?<br>