iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Kinyomtatom
Továbbküldöm
MegosztomA budapesti kerületek ingatlanpanamái hallgatólagos támogatást élveztek a Fővárosi Önkormányzat és a kormány részéről – véli Zolnay János. A városszociológus szerint bár az erzsébetvárosi történések büntetőjogi kategóriákkal is leírhatók, de a változások mögött mélyebb urbanisztikai és társadalmi folyamatok húzódnak meg.
|
|
A korrupció minősített esetével, az ún. state capture-rel van dolgunk – véli a budapesti ingatlanpanamákról nyilatkozó Zolnay János a Beszélő folyóirat legfrissebb számában. Ez azt jelenti, hogy a fővárosi önkormányzatokat foglyul ejtették nagyhatalmú érdekcsoportok. Az erzsébetvárosi önkormányzat például – éppúgy, mint a többi belső kerület – kicsi és nagyon korlátozott erőforrásokkal rendelkezik, viszont horribilis értékű ingatlanvagyona van. ez a helyzet a korrumpálni igyekvőknek kedvező lehetőséget kínál.
Az, hogy a magyar főváros társadalmilag ennyire sokszínű egyszerre kölcsönöz neki utánozhatatlan bájt, illetve teszi rendkívül sérülékennyé a városszövetét – mondta interjújában Zolnay. A jellegzetes pesti körfolyosós téralakítás miatt egyetlen épületben a legkülönfélébb társadalmi státuszú lakók éltek együtt, a szegregálódás, szlamosodás csak hetvenes években indult meg, igaz, a rendszerváltás óta alaposan felgyorsult.
Az ezekben a házakban élő embereket viszonylag könnyű kivásárolni. „Egyfelől gyenge az ellenállási potenciál, másfelől óriási a csábítás”, mert a lepukkant épületek értékes telkeken állnak. A szociológus szerint éppen a kis alapterületű, egy-kétszintes, a XIX. század első felében épített házak vannak a legnagyobb, mert azokat könnyű kivásárolni, és a beépítési magasság megnövelésével felettébb gazdaságos rájuk építeni. Csakhogy ilyen épületből nagyon kevés van Budapesten, így az épített örökségnek a legunikálisabb része pusztul. Olyan ez, „mintha az ingatlan-befektetők Rómában a Pantheon környékét kezdenék el bontani vagy a prágai Óváros épületállományát” – húz párhuzamot az urbanista.
Zolnay szerint valójában a működésképtelen kétszintű fővárosi önkormányzati rendszer pecsételte meg az egykori VII. kerületi Zsidónegyed sorsát. A szélsőséges decentralizáltság, a bérlakásállomány felgyorsított privatizációja, az átláthatatlan döntési mechanizmusok mind-mind hozzájárultak a mai siralmas állapothoz. A kutató abszurdnak tartja, hogy a parlament, a kormány vagy a tárcák működése átláthatóbb, mint egy helyhatóságé. A zárt ülés elrendelésének megengedően szabályozott lehetősége, az önkormányzatok „gazdálkodási szabadsága” vagy az, hogy 1994 óta nem összeférhetetlen a polgármesterség és a parlamenti képviselőség, utat nyit a helyi korrupciónak.
A kutató szerint sem a Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat, sem a kormány (jelesül a kultusztárca) és annak szervei (így a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) nem szabtak határt a befektetői nyomulásnak és a budapesti örökségpusztításnak. Tehát noha a kerületek önkormányzati vezetői elvitathatatlan szerepet vittek a rombolásban és a korrupcióban, a politikai felelősségben a Főváros és a kormány is velük osztozik.
(Beszélő, 2009/1)
