Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Mitől beteg a magyar egészségügy? Világjárvány és helyi kór egyaránt gyötri. Már nem a diagnózisnál kellene tartani, sürgősen a gyógyításhoz kéne látni, mert a fejlett világhoz mért lemaradásunk egyre nő. Orosz Éva közgazdász rendel.
A magyar egészségügy előtt éppúgy tornyosulnak globális meg a nyugati országokéhoz hasonló kihívások, mint sajátosak, és eközben egyszerre kell megküzdenie örökölt meg új problémákkal. De nem kell az hinnünk, hogy a változás kényszere csak a hazai ellátásra nehezedik, mindenütt tart az útkeresés, és mindenütt vannak „egyéni sajátosságok”.
Az azonban igaz, hogy a kilencvenes évek óta növekedett lemaradásunk a fejlett országokhoz képest mind az egészségügyre fordított közkiadások, mind a népesség életesélyeit illetően – derül ki Orosz Éva, a neves egészségügyi közgazdász az Esélyben publikált terjedelmes helyzetjelentéséből. Tehát, ha tetszik (ha nem, akkor is), a változtatás kényszere nálunk húsbavágóbb, mint a fejlett országokban.
Az ELTE professzora szélesebb perspektívába helyezi a hazai egészségügy problémáit, mint azt, mondjuk, a Molnár Lajos kontra Mikola István duellumból vagy a vizitdíj-mizériából eddig azonosíthattuk. A világot sújtó egészségügyi egyenlőtlenségről itt most csak annyit, hogy mélyebb, mint a gazdasági. Szemléltetésére egyetlen adat: 2002-ben a 25 legmagasabb GDP-jű ország részesedése a világ népességéből mindössze 16 százalék volt, mégis a világ GDP-jének a 80 százalékát itt állították elő, és a Föld egészségügyi költségeinek a 88 százalékát itt használták föl. A világ maradék 84 százaléknyi népessége osztozott a bolygó GDP-jének 20 százalékán és az egészségügyi kiadások 12 százalékán. Nem csoda, ha a fejlett államokat mindössze 10 százalékkal sújtotta az ún. betegségteher, a korai halálozásból adódó, 70 éves korhoz viszonyított életévveszteség, míg a maradék 90-et az alacsony- és közepes jövedelmű államok lakosságának kellett elszenvedni. Mi is közéjük tartozunk.
A fejlett országok egészségügyi tendenciái természetesen közvetlenebbül érintik Magyarországot, mint hogy mennyire sikeres a malária elleni küzdelem, vagy hogy egymillió egészségügyi dolgozó hiányzik Afrikából. Ami szembetűnő, hogy miközben az OECD államaiban 1960 és 2007 között átlagosan 10,7 évvel hosszabbodott a születéskor várható élettartam, addig a nálunk is tapasztalható javulás ellenére a rendszerváltás utáni Magyarországon relatíve romlottak az életkilátások az unió 15 magállamához képest. A magyar férfiak negyven éves korban várható élettartama 1990-ben 6,3 évvel, míg 2006-ban már 7,7 évvel volt rövidebb, mint nyugat-európai kortársaiké. Csehországban eközben a különbség 4,9-ről 3,6 csökkent.
A jelentős GDP, sőt az egészségügyi ráfordítások kiugróan magas aránya nem jelent szükségszerűen hatékonyabb egészségügyet vagy rózsásabb életesélyeket – figyelmeztet a közgazdász. Az Egyesült Államok példázza, hogy nincs automatikus összefüggés: a világ harmadik legmagasabb GDP-jével rendelkező országban költenek legtöbbet egészségügyre (16 százalék), az egy főre jutó kiadás 2,2-szerese a nyugat-európai átlagnak, mégis az „elkerülhető halálokokból” eredő halálozás ott a legmagasabb és a relatív hátrány tovább növekszik.
Kinyomtatom
Elküldöm
