Van rózsa tövis nélkül

2010. június 10., csütörtök, 20:15 • Utolsó frissítés: 2010. június 10., csütörtök, 21:34

Címkék: Sorkövető; botanika; Umberto Eco; Magyar Tudomány; Géczi János; rózsa;

De nemcsak tövises vagy tövis nélküli rózsa van, hanem sörtés is. Elképesztő biológiai változatosságánál csak a kulturális nagyobb. Története szétválaszthatatlanul összeforrott a civilizáció történetével.

„A rózsa azon kevés élőlény egyike, amely, ha másként nem is, de korszaktól független, illetve korszakfüggő szimbólumaiban az európainak látható kultúrkörben a korai kezdetektől napjainkig jelen marad. Alig találunk hozzá hasonló folytonossággal megmutatkozó – alapjában nem táplálékforrásul szolgáló – növényt, olyat pedig semmi esetre sem, amely vele összevethető, gazdag jelképekké formálódott volna” – írja Géczi János a Magyar Tudományban publikált „széljegyzetében”. De mint a művelődéstörténésznek ebből az írásából is kiderül, amennyire összeforrott például a rózsa és a rózsaszimbólum a középkorral meg a reneszánsszal, éppúgy az antikvitással vagy éppen az iszlámmal is. Civilizációs élőlény.

A rózsa 100–150 különféle fajának sok száz változatát számon tartják a rhodológusok, a rózsák szakértői. Ami mégis közös bennük a rózsavirág a rózsák nemzetségébe tartozó növények különféle illatú, színű, felépítésű, vadon tenyésző vagy nemesítve termesztett virága. Ezen önmagába forduló meghatározásra némileg rímel Gertrude Stein amerikai írónő 1913-ból származó legendás verssora vagy sorsverse: „A rózsa az rózsa az rózsa az rózsa”. De hiába a fogalom megtisztításának radikális és tiszteletreméltó igénye, ha ugyanakkor világosan látszik, a rózsa az nem csak a rózsa nem csak a rózsa nem csak a rózsa. A rózsaképzetek is valóságok. Noha rózsanarratíva megfejtésének nehézsége éppen közkedveltségéből adódik. „A rózsának mint szimbolikus képnek annyi a jelentése, hogy már-már semmit se jelent” – idézi Umberto Ecót Géczi.

És tényleg. Csábító a lehetőség a kultúrabúvárnak, hogy gondolatai elindázzanak a rózsa gubancos kultúrtörténetét vizsgálva. Mondhatni: ez már csak a rózsa sokszínű, sőt sokdimenziós természetéből következik. Hiszen egyes kultúrákban erotikus vagy termékenységi, egyéni vagy közösségi szimbólum volt, másokban a tisztaságot vagy a hűséget jelképezte, de volt a férfi és lehetett a nő allegóriája is, de jelképezte Krisztus kiontott vérét is.

Géczi – aki tudós ismerője a témának és egyenesen könyvsorozatot szentelt neki – sem kíván ellenállni a rózsa csábításának, írása vonalvezetése nem nyílegyenes, hanem kacskaringós. Felvillannak a knósszoszi palota, Bizánc, Giotto mára a természetből is kiveszett növényei, Plinius és a Mária-kultusz rózsái (lásd rózsafüzér), Mózes égő csipkebokra, Abélard dialektikája, Damaszkuszi Szent János rózsaértelmezése, Boccaccio kertecskéje, a reneszánsz paradicsomi lugasai, Saint-Exupéry, Borges és Eco regényei. Szirmok, virágok, koszorúk; rózsaolaj, csipkebogyók, tövisek („epidermiszképletek”), illatok, büdöskék.

„A rózsanövény(ek) kötődését az emberhez három használati mód elkülönülése és váltakozó mértékű együttjárása segíti, s ez önmagában is előmozdítja – és folytonosan lehetővé teszi –, hogy az a gondolkodás tárgyaként a szimbólumképzés folyamatába kerülhet. E három használati mód a táplálkozási, a higiéniai-medicinális és a kultikus-vallási” – mutat rá a művelődéstörténész. Sőt odáig megy, hogy lehetségesnek tartja egy „rózsaaspektusú” civilizációtörténet megalkotását. Ha jól érzékeljük, Géczi János rózsás kedvében éppen ezen munkálkodik nagy buzgalommal.

(Magyar Tudomány, 2010/5)

zádori

Kinyomtatom • Elküldöm