Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A 2. Orbán-kormány irányítani képzeli a demokráciát. Lehetséges-e, s ha igen, jó lenne-e? Valóban annyira hatékonyak az illiberális rendszerek? Rendszerszerű-e a „hülyeség”, van-e ellene védelem? Sárkány ellen sárkányfű?
Szerényen csordogál egy egyébként fontos, nagyobb figyelmet érdemlő vita az Élet és Irodalom szerkesztősége jóvoltából arról, hogy vajon a Fidesz valóban szétveri-e a jogállami kereteket, és ezzel felszámolja-e a harmadik magyar köztársaságot. Nem szándékolt hozzászólásként olvashatjuk Szilágyi Ákos cikkét a 2000 nyári számában, amelynek rövidebb változatát néhány hete hozta a Magyar Narancs.
A kiváló russzista sorra veszi, mi tette lehetővé a putyini „irányított demokrácia” kialakítását, milyen stációi voltak a folyamatnak, és hogyan is néz ki működés közben maga az új szisztéma. Szilágyi írása akkor született, amikor az új magyar kormány még csak néhány hete regnált, de már túlestünk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatán (nenyi), a fülkés forradalmárok ideológiai–politikai alapvetésén. Szerzőnknek kétsége sincs afelől, hogy az oroszországihoz sok tekintetben hasonló rendszer kialakításán munkálkodik az új magyar kormány, de írása elsősorban a már keleten megvalósult rend jellemzőit veszi sorra, és a nálunk formálódóra csak utal, az összehasonlítással csínján bánik. Okkal–joggal volt visszafogott, és nevezte a politikai centrumot „mérsékelten populistának”, hiszen júniusban még sokkal kevesebbet tudhattunk, mint most.
Ám az Orbán Viktor vezette új hatalom azóta is „elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül” menetel „forradalmi” céljai megvalósítása felé. Bő száz nap alatt a mennyiség átváltott minőségbe, a vektorok egy irányba mutatnak. Éppúgy, ahogyan a képviselők a nenyi-ben ünnepélyesen, közérthetően és vészjóslóan fogadalmat tettek rá: „A magyar nemzet e történelmi tettével [az április választással – Z. Zs.] arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a nemzeti együttműködés rendszerét.”
|
|
Vlagyimir Putyin Fotó: MTI/EPA |
Egy politikai rendszer valódi jellegét értelemszerűen nem az uralmon lévők önképe vagy a köznek szánt szavai adják meg, sokkal inkább a tetteik. Vannak őszintébb és kevésbé őszintébb hatalmak. Augustus principátusa színleg a köztársaság értékeinek a védelmére jött létre, ahogy kezdetben Napóleon is erről szónokolt. Rákosi eleinte a demokráciát féltette – szavakban; ám diktatúrát épített – tettleg. Putyin hozzájuk képest őszintébb volt, soha nem titkolta törekvését a demokrácia államosítására és egyeduralmi ambícióit.
Orbán Viktor óvatosabb, a „jogállamiság helyreállításáról” beszél, miközben ennek az ellenkezőjén buzgólkodik. Elég tapasztalt politikus ahhoz, hogy tudja, a látszat a politikában sokszor fontosabb, mint a valóság. Az oligarchák megrendszabályozásával büszkélkedik, s közben egy társaságban mutatkozik Csányi Sándorral, Demján Sándorral és Széles Gáborral, valamint kormányának tagjai között találhatók olyan nagyvállalkozók, mint Fellegi Tamás, Martonyi János, Pintér Sándor. Ha a nemzetközi szervezetek nem lépnek közbe, felmentést ad a bankadó alól Járai Zsigmond biztosítójának. Hatalma kiteljesítését és korlátlanságát a magyar miniszterelnök a nép egységes akaratával azonosítja, s történelmi szükségszerűségnek tekinti. Igaz, ami igaz, a nép egyelőre tényleg nem berzenkedik ellene, sőt.
Kinyomtatom
Elküldöm
Meghalt Székelyhidi László volt MDF-es képviselő »
Világszerte zuhannak a lakásárak »
Közpénzből az Azori-szigetekre: nyomozás felfüggesztve »
Videó: a sztárfocista a kórházig rúgta a sztárszakácsot »
