A Fradi kipipálta Oroszországot és ismét KEK-döntős

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: FTC; női kézilabda; Volgográd; Elek Gábor; KEK-elődöntő; Szucsánszki Zita; Tomori Zsuzsa;

Gond nélkül őrizte meg előnyét a Ferencváros a női kézilabda KEK elődöntőjében a Volgográd otthonában. A sorozatot tavaly megnyerő zöld-fehérek imponáló fölénnyel mondták fel idei harmadik orosz-leckéjüket is és megvédhetik címüket.

Amikor itthon a déli harangszó, akkor kezdődött Volgográdban a visszavágó. Az első meccsen 34-26-ra nyerő Fradi irányítója, Szucsánszki Zita azt mondta elutazás előtt, hogy a Volgográd biztosan nem fogja feladni.

Fotó:

Az első percekben volt valami veszélye, hogy tényleg így lesz és akár nekünk is harangozhatnak – a Volgográd 5-1-re meglépett, azaz négyet ledolgozott a nyolc gólos hátrányból.
A fradista lányok nem ijedtek meg, az Sz-betűs szekció: Szamoránszky, Szarka, Szucsánszky nekiállt a termelésnek, csatlakozott hozzájuk Tomori is, a különbség pedig nem nőtt, hanem csökkent. Majd eltűnt, 12-12-nél érte utol ellenfelét Elek Gábor csapata. A nagyon egységes vendégeknél a kapuban Abramovics, a mezőnyben az említettek mellett Zácsik és Kovasicz is „megérkezett”, szünetben 18-17-re vezetett az FTC.

A folytatásban sem tudott fordítani a Volgográd, stressz nélkül játszott és növelte előnyét a magyar csapat, 22-29-nél összesítésben 15 volt ez az előny, innen már az oroszok is tudták, hogy nincs visszaút. De Szucsánszkinak igaza lett abban, hogy nem adták fel: a hajrára Jacsenko és Kocsetova góljaival feljöttek, Elek Gábor időkérése sem használt, 33-33-nál megint egál volt a meccs.

Az oroszoknak sokáig nem sikerült visszavenniük a vezetést, Borscsenko hetesből fejen dobta Pastrovics Melindát, amiért piros lapot kapott. Ezután mégis meglett az orosz előny, ami hét gólos hátrány után és eldőlt párharcnál elismerésre méltó tartást jelez – a 38-35-ös végeredmény meg a védekezés hiányát mindkét oldalon.

De a védekezésen a KEK-ben már csak a Fradi javíthat: a zöld-fehérek a Rosztov és a Zvenyigorod után harmadik orosz ellenfelüket is kiverték a kupából és ismét döntősök. Ellenfelük a dán Viborg és a német Lipcse elődöntőjének továbbjutója lesz.

Női kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupája, elődöntő, 2. mérkőzés:

Dinamo Volgográd – FTC Rail Cargo Hungaria 38-35 (17-18)
továbbjutó: Ferencváros 69-64-es összesítéssel.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X