Robbie Keane sajtóhírek szerint távozik a Ferencvárostól
Az ügyben mi is kerestük a klubot, de egyelőre nem kaptunk választ.
Az ügyben mi is kerestük a klubot, de egyelőre nem kaptunk választ.
HVG
Az MLSZ 500 millió forintot fizet azon csapatoknak, amelyek az egész szezonban pályán tartottak legalább 5 magyar játékost. A Fradi ugyan ellenezte a feltételrendszert, mégis tartotta magát ahhoz – miközben Kubatov Gáborék végig azt sugalmazták, hogy simán meglett volna a bajnoki cím, ha nem kell magyar játékosokat szerepeltetniük. Így viszont bukták az aranyat és a potenciális BL-szereplést is, ami akár 10 milliárd forintot is hozhatott volna a klubnak, de még az Európa-ligában is jóval nehezebb dolguk lesz.
Volt egy harmadik jelölt is, ám ő még a csütörtöki szavazás előtt visszalépett.
HVG
Tizennégy éve zárták be a legendás épületet, és a terv az volt, hogy egyszer majd újra fogad utasokat. A Liszt Ferenc repülőtéren a BL-döntő hétvégéjén megduplázódik a forgalom.
HVG
A Fociláz írója azt mondta: a gyerekei egész életükben erre vártak, csodálatos volt látni az örömüket, és együtt jönnek majd Budapestre. Arról is beszélt, hogy miért nem bírja a VAR-t, és arról is, hogy folytatná-e híres regényét.
HVG
A birminghami együttes 3-0-ra verte a Freiburgot az isztambuli fináléban, Unai Emery harmadik csapatával is a csúcsra ért.
HVG
A tervek szerint a 2028-as Európa-bajnokság után debütálhat a svájci rendszer.
MTI
A korábbi fideszes képviselő szerint még fényesebbé lehet tenni a korcsolyasportot, a kihívói szerint változásra van szükség.
HVG
A sportági szövetség technikai bizottságának vezetőjét, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő feleségét többen bántalmazással vádolják. Az ügyben egy nemzetközi szervezet is vizsgálódik.
HVG
Öt-nullás sikerével nagy lépést tett az elitben maradás felé Majoross Gergely csapata.
HVG
HVG
MTI
A Manchester City kedden este csak 1–1-es döntetlent játszott a Bournemouth vendégeként, ezzel egy fordulóval a vége előtt behozhatatlanná vált a hátránya.
A klub elismerte, hogy az ellenfeleik edzésein jogosulatlanul felvételeket készítettek.
MTI
A szövetség azon van, hogy ha már a pályán nem sikerült kivívni a részvételt, a sportdiplomácia révén sikerüljön elérni.
MTI
Guardiola tíz éven át irányította a csapatot, amellyel összesen húsz trófeát nyert.
HVG
Az olimpiai bajnok korcsolyázó szerint jó a kapcsolatuk a magyar szövetséggel, de nem merült fel, hogy visszatérjenek.
HVG
A veszprémi meccsen szoros eredménnyel, 31-30-ra győzték le a szerbeket.
MTI
A most 4-2-re veszítő magyar válogatott a britekkel kedden játszik a bennmaradásért.
MTI
A Real Madridtól a szezon közben menesztett spanyol vezetőedző 2030-ig írt alá.
HVG
A magyar válogatott 4-1-re kikapott a világ élvonalához tartozó finn csapattól a svájci jégkorong-világbajnokság zürichi csoportjában.
MTI