A Ferrari jelezte, hogy két pilótája nem megy el Párizsba, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdai meghallgatására Német Nagydíjon történt csapatutasítások ügyében.
|
|
| Telefonon elérhetők |
A Ferrari pilótáit, a spanyol Fernando Alonsót és a brazil Felipe Massát már korábban beidézték a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) párizsi tárgyalására a Német Nagydíjon történt csapatutasítással kapcsolatban.
A Daily Telegraph információi szerint azonban a maranellói istálló hivatalosan is megerősítette, hogy két versenyzője nem fog megjelenni szerdán a francia fővárosban, de mindketten elérhetőek lesznek telefonon, ha szükség lenne rájuk.
A Német Nagydíjon Rob Smedley versenymérnök csapatrádión azt mondta Massának, hogy Alonso gyorsabb nála, majd megkérdezte, értette-e az üzenetet. Nem sokkal később a brazil maga elé engedte csapattársát, aki így megnyerte a versenyt.
Az eset miatt az olasz csapat a helyszínen kiszabható legmagasabb, 100 ezer dolláros büntetést kapta a futam után, ennyivel azonban nem volt vége az történetnek. A FIA rögtön jelezte, hogy további vizsgálatoknak veti alá a csapatrádión elhangzottakat, így a Ferrari további büntetésekre számíthat.
Stafeno Domenicali, az istálló csapatfőnöke a vizsgálódásra válaszul képmutatónak nevezte a Forma-1-et. Így vagy úgy, de szerdán döntés születik az ügyben.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)












ez is azt mutatja, hogy vaj van a fuluk mogott. nekik nem tokmindegy, hogy elmennek-e vagy sem? a forma-1 a munkajuk, ha nekem lenne fegyelmi targyalasom vagy barmi, a munkammal kapcsolatos, biztos elmennek. ez az ugy nagyon nem tiszta, es sajat magukat buktatjak le így