A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-as vereséget szenvedett Olaszországtól a horvátországi Európa-bajnokság elődöntőjében, így Kemény Dénes csapata Szerbia csapatával játszhat a bronzéremért.
|
|
A magyar csapat az első negyedben még ötméteresből sem tudott betalálni Stefano Tempesti kapujába, de az olaszok is csak a negyedik percben vették be az ezúttal a kapuban Szécsi Zoltánnal felálló ellenfél kapuját. Az rögtön feltűnt, hogy az olaszok a szoros emberfogást erőltetik, ugyanakkor igyekeznek lassítani a játékot, és "ölni" a Kemény Dénes csapatára jellemző improvizatív vízilabdát. Emellett távolról erősen és pontosan céloztak, a mi védekezésünk viszont hagyott némi kívánnivalót maga után.
A második periódusig, és akkor is a mérkőzés 10. percéig kellett várni, mire Varga Dániel megszerezte a magyarok első gólját. Valentino Gallo emberelőnyös találata után a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert percei következtek, aki két nagyerejű, jól helyezett lövéssel kiegyenlített. Gallonak köszönhetően azonban a félidőben mégis maradt egygólos olasz előny. A végén ugyan még volt tizenhárom másodpercünk támadni, de Szivós Márton nem érte el a középre lőtt passzt.
|
|
|
Kis Gábor (balra) és Deni Fiorentini Fotó: MTI |
A nagyszünet után Kis Gábor gyors gólt szerzett centerből, de továbbra is döcögősen haladt előre a magyar gépezet. A harmadik periódus közepén a frissen beállt Nagy Viktor mutatott be hatalmas bravúrokat a kapuban, de támadásokban is fel kelett volna javulnunk, hogy ezeknek a védéseknek még nagyobb értéke legyen. A ma esti elődöntőben nagyon jól játszó olaszok támadásai higgadtak és rendre eredményesek voltak, így az utolsó játékrész negyedik percében már három góllal vezettek.
A kapus Tempestiből hős lett, gyakorlatilag mindent kivédett, két perccel a vége előtt pedig Pietro Figlioli távoli, mértani pontosságú ejtése már olasz győzelmet sejtetett. Az utolsó percekben számunkra minden kiélezett volt, így sokat számítottak a bírók érthetetlen ítéletei, akik Szivós Mártonról kétszer is kontrát fújtak, melyeket rajtuk kívül nem is értett senki. Az olasz győzelem azonban megérdemelt, mert nekünk nem kellett volna a hajrára kényszerhelyzetbe hoznunk magunkat, előtte három negyed volt a bizonyításra.
"Azt szerettem volna, ha harcosan, bátran és okosan játszunk. Ebből a harcosság és a bátorság megvolt" - nyilatkozta Kemény Dénes a mérkőzés után. A magyar válogatott szeptember 11-én 17:45-kor mérkőzik az Európa-bajnokság bronzérméért Szerbia csapatával. A döntőt ugyanazon a napon 20:40-től a rendező Horvátország és Olaszország játssza.
| 2010-ES VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG (ZÁGRÁB) |
|
FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ: Zágráb, Mladost Uszoda V.: Boris Margeta (szlovén), Francesc Xavier Buch (spanyol) MAGYARORSZÁG: Szécsi - Török, Madaras 3, Varga Dénes, Bundschuh, Hosnyánszky 1, Vámos, Szivós 2, Varga Dániel 1, Biros, Kis G. 1, Hárai, Nagy V. (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes |


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)













Szerintem is, már maga a cím is manipulatív. Mintha előírás lenne, hogy a magyar vízilabda-csapat csak első lehet, vagy mintha elfogadhatatlan lenne, hogy egy hasonlóan jó csapat ellen kikapnak.
Én inkább gratulálni szeretnék Kemény Dénesnek, hogy új csapata is egyből dobogóért játszhat.
(bárcsak a szarházi focistákkal, meg a szarházi mlsz-vezetőkkel kapcsolatban kellene azon polemizálni jó-e az európai 3. hely...)