Erőss Zsolt a műlábról, a családról és az igazi kudarcról – interjú és videó

Erőss Zsolt és Kollár Lajos évek óta Magyarország legsikeresebb expedícióit vezetik a Himalájába. A hvg.hu-nak adott interjúban az idei vállalkozás körülményeiről, a kényszerű döntésekről, a lábprotézisről, a családról és a jövőben várható nehézségekről beszéltek.

hvg.hu: Évek óta sikeres expedíciókat vezettek a Himalájába, a csúcstámadás azonban idén a mostoha körülmények miatt elmaradt. Mennyire vagytok elégedettek a 2010-es Cso-Oju expedícióval?

Erőss Zsolt: Sikeres expedíciónak én nem tudok mást látni, mint azt, amelyik elérte a csúcsot. A mi esetünkben lehet szépíteni a dolgot azzal, hogy ez a 7100 méter is szép eredmény, különösen az én műlábammal, de valójában azt érzem igazi sikernek, ha megvan a csúcs is. Nekem az a helyzet okozott igazán kudarcérzést, amikor meg kellett hoznunk azt a kényszerű döntést, hogy visszafordulunk, mert nincs realitása annak, hogy biztonságos körülmények között el tudjuk érni a legmagasabb pontot. Ezek az érzések persze halványulnak az idővel, amihez az is hozzájárul, hogy tudjuk: itt egyértelműen nem rajtunk múlt a siker elmaradása.

Kollár Lajos: Nincs kétségem afelől, hogy három-négy mászónk is elérhette volna a csúcsot, ha a körülmények engedik. Az időjárás és a kockázat azonban kedvét szegte a csapatnak, és tudni kell lemondani a hegyről. Persze mindig jó, ha sikerül felmenni, de nekem személy szerint ez most másodlagos volt. Engem mint vezetőt legjobban az érdekelt, hogy Zsolt és a csapathoz újra visszatérő Mécs László hogyan mozog a hegyen, illetve az, hogy van-e olyan újonnan csatlakozott mászó, akire a későbbiekben is lehet számítani. Ezekre megkaptam a magam válaszait, de nem szabad elfelejteni, hogy sokan most kerültek be először egy ilyen csapatba. Én úgy éreztem, hogy a tagok nagy részében nem volt benne a csúcs, vagy csak hihetetlen nagy erőfeszítések árán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez mindig így lesz.

Erőss Zsolt – kattintson, és tekintse meg az expedícióról készült galériánkat! Fotó: Hernádi Levente

hvg.hu: A Cso-Oju technikai értelemben a legkönnyebbnek számít a nyolcezresek világában. Eddig csak az egyik legnehezebb hegy, a K2 állított meg benneteket 2005-ben. Mi volt a gond most?

Erőss Zsolt: A veszélyes helyzetet az okozta, hogy nagyon lavinás volt a környék, és gyakran embervastagságú rétegek mozdultak el egymáson. Ezek a letörések már az alaptáborból is jól kivehetőek voltak, feljebb a kettes táborba pedig be is csúsztak kisebb lavinák, melyek gyakran az útvonalat is keresztezték. Mivel a szél is folyamatosan nepáli irányból fújt, és láttuk azt a területet, ahol a lavinák lejöttek, úgy gondoltam, kerülővel egy gerincre, onnan pedig egy kévésbé veszélyes, sziklákkal tarkított hómezőre juthatunk. Ez jobban ki volt téve a szélnek és a napnak, amelyek még keményebb felszínt alakítottak ki. Olyat, ami könnyebben elbírt volna minket, végül azonban nem került sor erre a tervre.

Kollár Lajos: Az úgynevezett deszkalavinák úgy alakultak ki, hogy az alsó réteg összefagyott, a monszun pedig jó másfél-két héttel tovább tartott a szokásosnál. Mivel ősszel a nagy hideg miatt a frissen esett felső réteg nem tudott szervesen eggyé válni az alatta lévővel, felül egy kásás, lisztes réteg képződött, melyet a nap is megsütött és a szél is megdolgozott. Nyomásra ezek a rétegek elcsúsztak egymáson. A deszka elnevezés onnan ered, hogy ez szakaszosan törik le, és leborotvál mindent, ami alatta van. Az erős szél, az úgynevezett "jet stream" is kulcsfontosságú volt, korábban egy mászót sátrastul elfújt a szél, és nyomtalanul eltűnt.

hvg.hu: Hogyan boldogultál a lábprotézissel a Himalájában? Mennyire lassított le, hol érezted, hogy nagyon hátráltat? És mindez kívülről mennyire látszott?

Erőss Zsolt: Elég kellemetlen például a törmeléken való járás, és a mászás első szakasza ilyen volt. A fölfelé menettel nem volt gondom, bár épp egy ilyen szituációban keletkezett egy hólyag a lábamon, ami egy csonk esetében seb kialakulását jelenti. Ezt akkor észre se vettem, csak később, a gyógyulási folyamat pedig igen lassú. Összességében úgy érzem, jól tudtam kezelni a helyzetet. Az ereszkedések viszont rettenetesek voltak. Havon még úgy-ahogy ment, de lejjebb a törmeléken már sokkal rosszabb volt. Az ember persze uralkodik magán, de a tapasztalatok alapján a lábam edzettségi fokának javítása mellett alakítani kell a protézisen is, ami elsősorban súlycsökkentést jelent. A fizikális felkészültségre térve, én személy szerint a harmadik felmenetelnél kezdtem egyre jobban érezni magam, de még akkor sem voltam elég erős ahhoz, hogy jó állapotban menjek fel a csúcsra. Szükségem lett volna egy negyedikre. Az 5700 méter magas előretolt alaptáborban az időjárás miatt hosszú ideig voltunk tétlenségre ítélve, ez pedig kihatott a formánkra is.

Kollár Lajos: Én abszolút meg vagyok elégedve Zsozsó teljesítményével, de azért négy hónap kórházi kezelés és egy ilyen felépülési időszak után én lennék a legjobban megdöbbenve, ha minden úgy menne, mint régen. Ellenkező esetben az egész magashegyi hegymászás nem is lenne olyan nagy dolog. Azonban erre mentálisan és fizikálisan is nagyon alaposan fel kell készülni. Idén a Cso-Ojura azért esett a választás, mert járművel is meg lehet közelíteni a száraz alaptábort. Nem kellett sokat gyalogolni, pláne ahhoz képest nem, hogy a többi nyolcezres hegy elérése 7-10 napot is igénybe vehet, ami Zsoltnak a jelenlegi állapotában azért nehéz lett volna.

Normál útvonal a Csu-Oju csúcsára, ezt követte a magyar expedíció – kattintson a galériánkra!