A rákkutatásért futnak szombaton a Puskás Ferenc Stadionban

Jótékonysági futást rendeznek a rákkutatást támogatásáért szeptember 10-én a Puskás Ferenc Stadionban Budapesten.

  • MTI MTI
A rákkutatásért futnak szombaton a Puskás Ferenc Stadionban

A 2 kilométeres távot futva, sétálva, vagy akár biciklivel is megtehetik az érdeklődők. A 10 fős és az ennél nagyobb csapatok előre is regisztrálhatnak. A szervezők a futás teljes bevételét a magyar rákkutatás javára ajánlják fel - közölte a Fuss a Rákkutatásért Alapítvány.

hvg.hu

A Fuss a rákkutatásért jótékonysági akciót egy kanadai fiatalember története indított el: a 18 éves Terry Fox csontrák miatt elvesztette egyik lábát. Azért, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a betegségre, elhatározta: műlábbal keresztülfutja Kanadát és közben a rákkutatásra gyűjt adományokat. Terry Foxnak a futás 143. napján meg kellett állnia, a rák átterjedt ugyanis tüdejére, és a fiatalember néhány hónapon belül meghalt. Sportteljesítménye azonban hagyományt teremtett, így a világ számos országában rendeznek figyelemfelhívó rendezvényeket.

Magyarországon az 1990-es évek óta rendezik meg a jótékonysági futást, melynek segítségével a szervezők eddig több mint 150 millió forint értékben adományoztak értékes berendezéseket a magyarországi rákkutatással foglalkozó orvosoknak és rákkutatóknak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.