A 0-0-ra végződött, kicsit csalódást keltő magyar-finn Európa-bajnoki selejtező után Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az m1-nek nyilatkozva értékelte az eddigi elnöksége alatt elvégzett munkát.
|
|
|
Csányi Sándor Fotó: MTI / Földi Imre |
"Bár ez a magyar-finn meccs nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, az egész sorozatot figyelembe véve a magyar csapat a vártakhoz képest nagyon jól teljesített - nyilatkozta Csányi Sándor MLSZ-elnök az m1-nek a kedd esti, 0-0-ra végződött magyar-finn Európa-bajnoki selejtező után. - Sok élvezetes meccset láthattunk, és a szurkolók ma is megérdemelték volna a győzelmet."
Az elnök szerint ez a csapat jó alapját képezi majd a jövő válogatottjának. "Azért ne feledjük, hogy most is tele voltunk sérültekkel, de már a svédek ellen sem az első csapat állt ki. Szerintem az eredmények alapján minden okunk megvan arra, hogy bizakodjunk a jövőt illetően." Csányi azt is elmondta, hogy az új szövetség munkája még nem feltétlenül látszik, elsősorban azért, mert az utánpótlás felépítését tűzték ki legfontosabb feladatuknak.
"Remélem az utánpótlás-válogatottak jobb eredményeket érnek el a jövőben. Ebben már csak azért is bízom, mert a labdarúgó-akadémiák (elsősorban az agárdi Sándor Károly és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia) kapuin a következő években jön ki 30-40 fiatal és tehetséges játékos. Ami a felnőtt válogatottnál érződik, az az új szövetségi kapitány személye, aki tíz fiatal játékost épített be a csapatba."
"Megválasztásakor az új elnökség célkitűzése a 2016-os Európa-bajnokságra való kijutás volt, a 2012-esre kvalifikálni magunkat még bravúr lett volna. Az viszont nem kérdés, hogy 2016-ban ott kell lennünk az Eb-n, hiszen addig egy egész korosztály felnő. Emellett nehéz a világbajnoki selejtező csoportunk is, de ott sem esélytelenül indulunk "
Csányi egy esetleges új stadionról annyit mondott, hogy annak felhúzása nem az MLSZ, hanem a kormány feladata. "Most, a meccs alatt is beszéltem erről Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki elmondta, hogy szerdán tárgyalják meg az előterjesztés feltételeit. Mi, azaz az MLSZ megadta a szükséges szakmai tanácsokat, szempontokat, az UEFA-szabályok szerint eljárva. A sok milliárdos megépítéshez forrásokat kellene elvonni máshonnan, de én bízom abban, hogy meglesz."


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#9)












@aha
Ne haragudj, de abból amit leírtál, egyetlenegy kijelentés sem állja meg a helyét.
Meg kell nézni a BLASZ utánpótlás bajnokságot, hány budapesti csapat van, az nem létezik, hogy ne lenne pár km-es körzetben egy sem.
Elitképzésre IS szükség van, meg alacsonyabb osztályokban játszó csapatokra is, meg iskolai bajnokságokra is. A Vasas amúgy egy angyalföldi klub, van sok utánpótlás-csapata, csak az akadémiája van Pasaréten, de neked mindjárt csak az jó. Havi 11 ezerért (ami egyébként nagyon sok, de legtöbb helyen nem is kérnek ennyit). a Tabáni Spartacus is ott van nem túl messze, és 7 éves kortól már foglalkoznak gyerekekkel. Ja, hogy ahhoz két utcával többet kellene menni, ugye?
A vidékiek sokkal rosszabb helyzetben vannak, ha sportolni akarnak.