Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szakmai-életrajzi DVD-t jelentetett meg eddigi pályafutásáról, mellyel legfőbb célja, hogy a fiataloknak mutasson példát.
|
|
Az 1860 München jelenlegi, a Haladás, a német Hertha BSC és az angol Crystal Palace egykori hálóőre a DVD-t bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 63 perces videóanyaggal a jövő kapusainak kíván üzenni. "Az utánpótlásnak, a fiataloknak szeretném azt megmutatni, hogy honnan hová lehet eljutni, ha valaki kiskorától fogva tudatosan tervezi az életét" – fogalmazott Király, aki konkrét tanácsként az javasolja a mai fiatal kapusoknak, hogy csak azután igazoljanak külföldre, ha már pár évet védtek az NB I-ben.
A DVD négy részből áll, három helyszínen – Szombathelyen, Berlinben és Londonban – játszódik, s gyerekkorától kíséri végig a 36 esztendős kapus pályafutását. Tulajdonképpen egy kerettörténet, hiszen a 85-szörös válogatott labdarúgó nem titkolja, hogy pályafutását ott szeretné befejezni, ahol egykor elkezdte: Szombathelyen. A vasi városban 2003-tól már egy 4,5 hektáros sportlétesítményt is működtet, amelyet a semmiből épített fel, s ami futballkarrierje után az első számú elfoglaltságot jelenti majd a számára.
Andrusch József, a magyar válogatott kapusedzője a DVD értékeként azt emelte ki, hogy Király három kapusiskolát – a magyart, a németet és az angolt – is bemutat benne. "Nem kimondottan szakmai és nem is kizárólag életrajzi anyagról van szó, ez a film együtt szakmai és életrajzi. Kedvet csinál ahhoz, hogy a fiatalok sportoljanak, illetve kapusok legyenek. Nekem nagyon tetszett" – mondta Andrusch. A Király Gábor: A kapus címet viselő DVD-je egyelőre Magyarországon kapható, de később Angliában és Németországban is szeretné megjelentetni, valamint azt is tervezi, hogy pár év múlva kapusoknak szóló szakmai videoanyagokat is összeállít majd.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm










