szerző:
hvg.hu

Távozik posztjáról Josep Guardiola, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője. A 41 éves szakember pénteken jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a szezon végén lejáró szerződését. Guardiola - akinek vezetésével a klub egyik legsikeresebb időszakát élte meg - 2008 nyarán vette át a csapat irányítását, azóta három bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, egy Spanyol Király Kupát, három Spanyol Szuperkupát, két Európai Szuperkupát és két klubvilágbajnoki címet nyert az együttessel.

Nem a semmiből jött, de szinte senki nem számított arra, hogy ezt és így viszi végbe. Josep Guardiola játékosnak is fiatal volt, amikor a mélyvízben rögtön úszni, sőt, lubickolni kezdett. Edzőként is fiatalon alkotott azonnal maradandót – olyat, amihez foghatót nagyon kevesen az európai futball történetében.

©

Valahol Guardiola is – mint a modern kor minden barcelonai sikere – Johann Cruyff „eredménye”. A heroizálástól finoman fogalmazva sem ódzkodó katalán folklórban ők ketten mindörökre az isteneknek kijáró helyet foglalták el. Guardiola mindenben megfelelt a cruyffi mintának, csak közben – igazi zsenikhez méltóan – meg is haladta azt.

19 éves volt, amikor az akkori Barcelona edzője, Cruyff berakta a nagyok közé. Addig végigjárta a La Masiában a szokásos Barcelona-iskolát, aminek egységes, minden korosztályra kiterjesztett oktatási, filozófiai rendszerét éppen akkor dolgozta ki a holland fenomén. Guardiola már ilyen értelemben is „Cruyff-termék” volt.

A 90-es évek elején Dream Team-nek nevezték Cruyff Barcelonáját, korszakos zsenik és katalán szívemberek igazi elegye volt a csapat, amelyik négyszer egymás után nyerte meg a spanyol bajnokságot (ez az egyetlen fegyvertény, amit Guardiola valószínűleg nem tud megismételni edzőként).

Intelligens és rengeteget melózó középpályásként azon a poszton játszott, ahonnan folyamatosan tanulhatta is a szakmát a gyakorláson kívül. Azt mondják, a nem ösztönös, hanem tudatosan tanuló klasszisokból lesz a legjobb edző: Guardiola mindent ellesett, amit Cruyfftól, később pedig Bobby Robsontól lehetett.

Hatszor nyert bajnokságot a klubbal, kicsit kipróbálta magát Olaszországban is – az olasz futball még gyengébb periódusában is a taktikai csúcspont és a 2000-es évek elején nem is gyengébb periódusát élte –, tovább képezhette magát.

2006-ban vonult vissza – két évre rá a Barcelona vezetőedzője lett. Egyetlen szezont töltött a B-csapat kispadján. Kinevezése igazi dupla vagy semmi kockázat volt: a Frank Rijkaarddal BL-t nyerő, de már lassan az erjedés jeleit mutató Barcelona kispadjára ilyen minimális rutinnal leülni szinte elképzelhetetlen merészségnek tűnt.

Ott van mögötte a klub teljes vezetősége és persze az örök megmondóember, Cruyff, ennyiben bízhatott. Meg persze magában. Első két bajnokiján gólt sem lőtt a csapata, az ellendrukkerek kárörvendőn lődözték a patronokat. Ám Cruyff már ekkor olyat mondott, amire felkapták a fejüket: ez lesz a legjobb Barca, amit valaha látott.

A többi, ahogy mondani szokás, történelem: abban a szezonban mindent megnyert a Barcelona, hat címet söpörtek be. Telitalálat volt minden döntése, Ronaldinho elküldése éppúgy, mint Keita vagy Piqué beépítése: a Xavi, Iniesta, Messi tengely pedig Guardiola alatt nyerte el azt a formáját, ami a világfutball valaha volt egyik legnagyobb csapatává emelte a Barcát.

Guardiola a sikereket jól kezelte, szinte semmit nem foglalkozott a „manírral” – pedig ekkor már sztárkultusz övezte őt is, még a nők körében is. Mindig eggyel tovább lépni, de mindig csak eggyel tovább – ez volt a mottója. A következő szezonban elengedte Eto’ót Ibrahimovicért cserébe – ez lett az egyetlen igazán látványosan sikertelen húzása, bár a svéddel is bajnokságot nyert a Barca. Messi egyre csak emelkedett, ezzel persze a Guardiola-csodát vitatók érvei is gyarapodtak: örök vitatéma lett, mennyiben az ő alkotása az űr-Barca, illetve mennyiben csak tehetséges kihasználója egy kivételes generációnak.

©

Guardiola a folyamatos progresszióval válaszolt: a legnagyobb klasszisokat sem betonozta be, új pozíciókat, új felállásokat alkotott – tehette, mert az állomány képességei a bukás kockázata nélkül lehetővé tették. A 2010-es BL-elődöntőt ugyan elvesztették Mourinho Interével szemben, de eddigre az egész világ az ő Barcelonáját akarta legyőzni.

2011-ben ismét megnyerték a BL-t és a bajnokságot, miközben új terepen, a José Mourinhóval vívott presztízsharcban is győzelemre állt. Guardiolával a Barcelona rúgott hatot is, ötöt is a Real Madridnak, kétszer verte meg Ferguson Manchesterét BL-döntőben, miközben már három hátvéddel játszva állította új irányba az európai futballt.

Viszont közben sosem hosszabbított egy évnél tovább. Iszonyatos nyomás alatt élt, minden újabb győzelem csak növelte ezt – és talán azt is érezte, hogy világsztár edzővé érve létezhetnek új kihívások számára, máshol is.

Johann Cruyff a Barcelona-stílus megteremtője volt, de szerelmese is. Guardiola sosem mondaná, de talán nem akar egy másik Cruyffá, egy másik barcelonai intézménnyé válni. A világ ott hever a lábainál, Olaszországtól Angliáig most valóban kipróbálhatja, más közegben, más filozófiák mentén hogyan tud alkotni.

Hiszen még mindig csak 41 éves.