szerző:
hvg.hu

Lionel Messi ötödször is Aranylabda-nyertes.

Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn.

Messi mellett Cristiano Ronaldo és Neymar is bekerült a választás döntőjébe.

A nőknél a világbajnoki címet nyert amerikai válogatott középpályását, Carli Lloydot választották a legjobbnak, aki a vb-fináléban mesterhármast ért el.

Messi ezt megelőzően 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben kapott Aranylabdát. Ronaldo eddig háromszor kapott díjat, 2008-ban, 2013-ban és 2014-ben.

©
Messit annyira esélyesnek látta mindenki, hogy a győzelmére szinte semmit sem fizetnének a fogadóirodák, a William Hillnél például 1,04-es oddsszal adják, hogy a "Bolha" viheti haza a futballvilág legrangosabb egyéni kitüntetését. A szintén barcelonai Neymarnál 10-es, míg a Real Madridot erősítő címvédő, és háromszoros győztes Cristiano Ronaldónál 20-as az odds.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!