szerző:
MTI

Kleinheisler László számára még új a környezet, ám az a célja, hogy gyorsan beilleszkedjen, fizikálisan a legjobb állapotba kerüljön, s minél hamarabb játszhasson a német labdarúgó-bajnokság 16. helyén álló Werder Bremenben.

A 21 éves magyar válogatott középpályást szerdán igazolta le a brémai együttes a Videotontól, melynek – az M1 értesülései szerint – 500 ezer eurót fizetett. A Puskás Akadémiában nevelkedett Kleinheisler az M1-nek csütörtökön arról beszélt, hogy még minden új számára, a város, a csapat, de klubtársai már eddig is sokat segítettek neki, s nagyon boldog, hogy egy "szenzációs csapat" futballistája lett.

Fizikálisan fejlődnöm kell, és a nyelv elsajátítása is nagyon fontos. Ezeket minél hamarabb szeretném elérni – nyilatkozta a játékos, hozzátéve, hogy a játék tempója sokkal gyorsabb mint Magyarországon, s ugyan az edzőmeccseken gólt nem szerzett, de voltak helyzetei és jól ment neki a futball. Annak fényében különösen jónak értékelte a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítményét, hogy az elmúlt fél évben nem játszott, s ez visszavetette.

©

A játékos, aki a magyar felnőtt válogatottban novemberben, a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn győztes góllal mutatkozott be, hangsúlyozta, hogy nem fél a kihívásoktól, szeret küzdeni, s élvezi, amit csinál. Kleinheisler László kiemelte, hogy rengeteget köszönhet Bernd Storcknak, a válogatott szövetségi kapitányának és nevelőegyesületének, a Puskás Akadémiának is, melynél öt évet töltött.

"Az akadémia mostani növendékeinek pedig azt üzenem, hogy nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy egy topligás csapatba szerződhessenek. Kövessék a céljaikat és higgyenek magukban" – tette hozzá.

 

Cikk megosztása
Címkék