szerző:

Az enyhe tél miatt hét tehervagonnyi havat kellett szállítani az alaszkai Anchorage-ba, hogy útjára indulhasson a világ legkeményebb kutyaszánversenye, az Iditarod. A verseny 43 éves történetében még soha nem soha nem fordult elő, hogy a helyszínt messziről hozott hóval kellett beborítani. Ráadásul a szervezőknek öt kilométerrel le kellett rövidíteniük a felvezető szakaszt a hóhiány miatt.

Az ember és állat számára egyaránt nagy kihívást jelentő 1600 kilométeres versenyre idén 85-en neveztek szerte a világból, köztük hét egykori bajnok. A külföldiek többsége Norvégiából érkezett. Elindult az a 49 éves angol nő, Kim Franklin is, aki 2008-ban már megpróbálta átszelni Alaszkát, de kénytelen volt feladni a küzdelmet.

A kutyaszánok vasárnap indultak az Anchorage-tól 130 kilométerre északra fekvő Willow-ból és körülbelül kilenc napra lesz szükségük ahhoz, hogy a Bering-tenger partján lévő Nome-ba érjenek. A szervezők szerint Willow után már jóval kedvezőbbek lesznek a terepviszonyok, bár az Iditarod honlapja szerint idén a magas hőmérséklet nagy szerepet fog játszani a verseny kimenetelében.

Az egyes szakaszok után a kutyák nem fogják tudni lehűteni ugyanis magukat a hóban úgy, ahogy megszokták. A hóhiány már az elmúlt két évben is megkeserítette a versenyzők és a kutyák életét.

Az Iditarod versenyt egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején egymást váltó kutyaszánokkal juttattak el sietve diftéria elleni oltóanyagot Nome-ba, hogy megmentsék az őslakosok gyermekeit.