szerző:
N. A.

Legalább ötször figyelmeztették Marija Sarapovát, hogy az általa rendszeresen szedett meldonium felkerült a doppingszerek listájára, ám az orosz teniszezőnő mégsem hagyott fel az általában szívbetegeknek felírt, és csak rövid ideig használt szer alkalmazásával – írta a The Moscow Times.

A brit forrásokra hivatkozó Moscow Times szerint Sarapovát a Nemzetközi Teniszszövetség és a női játékosokat tömörítő szervezet is többször értesítette írásban arról, hogy január elseje óta a meldonium tiltott szernek minősül, így nem lehetett meglepve, amikor a januári ausztráliai nyílt teniszbajnokságon végzett doppingellenőrzésen lebukott a szer használatával. Sarapova – aki azt állította, nem tudta, hogy tiltott szert használ – hétfői sajtótájékoztatóján azt állította, azért szedi már tíz éve a gyógyszert, hogy megelőzze a cukorbetegség esetleges kialakulását.

©

A meldonium ugyanakkor arra is alkalmas – és ezért került fel a doppinglistára –, hogy kitartóbbá tegye a fizikai terhelésnek kitett sportolókat, s felgyorsítsa a mérkőzések közti regenerációjukat. A szer csak néhány országban, elsősorban Oroszországban és a Szovjetunió többi volt tagköztársaságában szerepel a gyógyszerek listáján, az USA-ban például nem hagyták jóvá az alkalmazását. A meldoniumot egyebek mellett az orosz hadsereg katonái is szedték, hogy javítsák állóképességüket.

Sarapovát először március 23-án hallgatják meg Londonban, s ha az illetékesek azt állapítják meg, hogy szándékosan vétett a szabályok ellen, akkor akár négyéves eltiltást is kaphat. Ez pedig versenyzői pályafutásának végét jelentené, hiszen most 28 éves, és aligha lehet képes a nagy visszatérésre négy évig tartó kihagyás után. Elemzők szerint a legvalószínűbb az, hogy az üzleti életbe is belekóstolt Sarapovát egy évre tiltják el a versenyzéstől.

A doppingbotrány már most is sokat ártott a teniszezőnőnek: szponzorai, többek között a Tag Heurer, a Nike, a Volkswagen és a Porsche, sorra függesztik fel a vele kötött szerződéseket. A tavaly mintegy 30 millió dollárt kereső Sarapova a Nike-val kötött szerződés szerint nyolc év alatt 70 millió dollárt kapott (volna) az amerikai cégtől. Nem ő az első amúgy, akinek játékengedélyét felfüggesztették a meldonium használata miatt, moszkvai források szerint öt orosz és két ukrán sportoló is hasonló sorsra jutott az utóbbi hetekben.

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!
Cikk megosztása
Címkék