szerző:
hvg.hu

A 48 éves futónő egy éjszaka rendezett, 16 kilométeres állóképességi versenyen lett rosszul, majd hunyt el a skóciai Tweeddale-ben tegnap - számolt be róla a hiradó.hu.

A hagyományosan éjszakai sötétben rendezett Mighty Deerstalker nevű teljesítménytúrát az Egyesült Királyság legkomolyabbjaként tartják számon; hossza 10 mérföld, azaz 16 kilométer.A mentőcsapatokat azt követően szólították a helyszínre, hogy a megmérettetés egyik indulója, egy 48 esztendős asszony kicsivel reggel 6 óra előtt rosszul lett. A versenyt szervező Rat Race Adventure Sports szóvivője elmondta: orvosi csapatuk egy tagja három percen belül az érintett sportoló mellett volt és a skót mentőszolgálat munkatársainak kiérkezéséig vele is maradt – a futónő végül már nem jutott el a Borders General Kórházba; az odatartó úton érte a halál.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!