szerző:
hvg.hu

Három magyar érdekeltségű esemény zajlott vasárnap.

Percről percre tudósításunkat, képeinket itt nézheti meg.

Akárcsak szombaton, vasárnap is rögtön nyíltvízi úszóknak drukkolhatott a magyar közönség Balatonfüreden és a tévéképernyők előtt: a nők mezőnyének 10 kilométeres száma nyitotta meg a vizes vb harmadik napját. Az előzetesen éremesélyesnek tartott - ám bevallottan inkább a 25 kilométeres távot favorizáló - Olasz Anna a kétórás versenyben a 8., míg a másik magyar, az első felnőtt világversenyén induló Sömenek Onon Kata a 27. helyen ért célba. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy kiúszták magukat, és nem csalódottak.

Délelőtt selejteztek, este döntőztek a nők szinkrontoronyugrásban. A számot a kínai páros, Zsen Csien és Si Ja-csié nyerte egy észak-koreai és egy maláj kettős előtt.

Ugyancsak kínai győzelem született az 1 méteres műugrás fináléjában: Peng Csien-feng nyakába akasztották az aranyérmet. A második honfitársa, Ho Csao lett, míg a harmadik helyen egy olasz ugró, Giovanni Tocci végzett.

A szinkronúszó Szvetlana Kolesznyicsenko a budapesti vizes világbajnokság első duplázója: az orosz partnerével, Alekszandra Packeviccsel megnyerte a páros technikai döntőt a Városligetben, s egyben megszerezte hazájának a harmadik aranyérmet.

A magyar női szinkronúszó-válogatottnak nem sikerült a bravúr, nem sikerült bejutnia a kedd délelőtti fináléba. A döntőben 12 csapat mutathatja majd be látványos kűrjét, a magyarok a 15. helyen zárták a megmérettetést.

Megkezdődött a vb-n a női vízilabdatorna is, és a csoportmeccsek első körében több igazán nagy arányú győzelem született. Ilyen volt a magyaroké is - akik, talán Bujka Barbara fantasztikus tortájának is köszönhetően 20-11-re verték a japán válogatottat -, bár a szövetségi kapitány és a játékosok sem voltak elégedettek a védelem teljesítményével, sokallták a kapott gólok számát. A csapat kedden a francia válogatottal mérkőzik majd.

A csoportkör első meccseinek eredményei:

A csoport:
Olaszország-Kanada 10-4
Brazília-Kína 4-11

B csoport:
Új-Zéland-Spanyolország 2-10
Dél-Afrika-USA 2-24

C csoport:
Hollandia-Franciaorszá 17-2
Japán-Magyarország 11-20

D csoport:
Ausztrália-Kazahsztán 16-4
Oroszország-Görögország 9-7