szerző:
hvg.hu

Tihanyi Tamás halálának napján még pályára lépett egy meccsen.

Meghalt Tihanyi Tamás, 23 éves teniszjátékos – írja a Bors. A lap úgy tudja, hogy a gyulai Tenisz Szabadidős Sport klub játékosának halálát hirtelen szívmegállás okozta. Halálának napján még pályára lépett az országos csapatbajnokságban, este, álmában érte a halál. A Bors szerint a tragédia egy gyógyíthatatlan betegség miatt következett be, aminek azonban nem voltak előjelei.

A lapnak nyilatkozott a klubelnök, Vincze Béla. Mint elmondta, a 23 éves játékos a szakfordítói vizsgájára készült, tervei között szerepelt, hogy később az utánpótlásban dolgozzon edzőként.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!