szerző:
MTI

A megbízott szövetségi kapitány azt mondta, komoly fejmosást kaptak a játékosok. Dzsudzsák sérülés miatt inkább kihagyja a Costa Rica elleni meccset.

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány szerint komoly fejmosást kaptak a játékosok, és azt reméli, ennek köszönhetően kedden jobb mentalitású magyar labdarúgó-válogatott lép pályára Costa Rica ellen, mint amelyik csütörtökön Luxemburgban 2-1-re kikapott barátságos találkozón.

A mérkőzés után kellemetlen pillanatokat éltek át a játékosok, a stábtagok és persze a drukkerek is. A játékosok komoly fejmosást kaptak, néhányuknak le kellett üvölteni a fejét. Kedden más mentalitású játékot láthatunk

– mondta a telki edzőtáborban hétfőn tartott sajtótájékoztatón a szakember. Szélesi úgy vélte, a szakmai stáb mindent megtett, amit ilyen rövid idő alatt megtehetett, így a futballisták látszólag mentálisan és fizikálisan is jó állapotban voltak. A 35 éves tréner az MTI kérdésére azt mondta, Georges Leekens leendő szövetségi kapitány nem volt túlságosan bőbeszédű a luxemburgi találkozót illetően.

"Megértem a szurkolókat. Sajnálatos, hogy kedden halkabb lesz a stadion, mert a világon egyedülálló táborunk van. Az idei év nem volt megfelelő, de én libabőrös leszek, ha mégis szurkolnak majd nekünk" – mondta Szélesi arra reagálva, hogy a válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade jelezte, ezúttal nem fogja buzdítani a nemzeti együttest.

Szélesi kifejtette, a mentalitás mindenek felett áll, ezért is ad igazat a szurkolóknak. Szerinte lehet pontatlanabbul játszani, de csúszni-mászni kell a sikerért. Hozzátette,

reméli, hogy minden játékosnál van tükör és bele tud nézni anélkül, hogy összetörne.

A megbízott szakvezető arról is beszámolt, hogy Dzsudzsák Balázs csapatkapitány térdsérülés miatt nem léphet pályára Costa Rica ellen, így Kádár Tamás viseli majd a kapitányi karszalagot.

"Costa Rica világbajnoki résztvevő, játékosai komoly klubokban vannak, még ha ezúttal lesznek is hiányzók a keretében. Ettől függetlenül erős csapat" – mondta a soron következő ellenfélről Dibusz Dénes, aki elárulta, megtekintették a közép-amerikai együttes legutóbbi meccsét, amelyen 5-0-ra kikapott Spanyolországtól.

A szurkolók távolmaradásával kapcsolatban úgy fogalmazott a ferencvárosi kapus, hogy jogos az elégedetlenségük a csapat idei szereplése miatt, és őt is megviselte a luxemburgi kudarc annak ellenére, hogy nem lépett pályára. "Tiszteletben tartjuk a döntésüket. Nekünk most az a célunk, hogy újra megnyerjük őket, újra bízzanak bennünk, mert nekünk nagyon fontos a buzdításuk" – mondta a francia Le Havre hátvédje, Bese Barnabás.

A magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén kedden 20.15-től Costa Rica csapatát látja vendégül a Groupama Arénában.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!