szerző:
MTI

Komoly aggályokat fogalmaztak meg a phjongcshangi szervezők a februári téli olimpián várható zord időjárás miatt.

A Reuters hírügynökség által megszerzett belső iratok szerint az utóbbi évtizedek leghidegebb téli olimpiájára van kilátás.

A fedetlen stadionba a február 9-i nyitó- és a február 25-én esedékes, egyaránt négy-öt órás záróünnepségre is 35 ezer nézőt várnak, akiknek azonban metsző szélre és mínusz 14 fokra kell felkészülniük.

A feljegyzett eddigi leghidegebb időjárás 1994-ben volt Lillehammerben, ahol mínusz 11 fokban figyelték a nézők a ceremóniákat. Akkor az állatok kímélése végett nem galambokat, hanem galamb alakú léggömböket engedtek a magasba a norvég rendezők.

A dél-koreai házigazdák pénzt és időt akartak megtakarítani azzal, hogy tető nélkül építették fel 58 millió dollárból az arénát.

A fogvacogtató körülmények miatt többek között azzal készülnek, hogy forró csomagokat és pokrócokat osztogatnak majd a tribünökön, felgyorsítják az ellenőrzést a kapuknál, nagy szélfogókat telepítenek a stadion köré, és az ünnepségek előtti felvezető műsorokba bevonják a közönséget is. A mintegy 160 VIP-vendég a többiekénél vastagabb és nagyobb takarókat kap majd.

Novemberben hat nézőt szállítottak kórházba kihűlés miatt egy popkoncert közben az Olimpiai Stadionból. A phjongcshangi rendezőknek eleve fejfájást okoz a politikai feszültség a Koreai NDK-val, továbbá a gyenge jegyeladások, illetve az Orosz Olimpiai Bizottság keddi kizárása is.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!