szerző:
hvg.hu

A Magyar Edzők Társasága szerette volna titokban tartani az összeget.

A 24.hu közérdekű adatigénylésére küldött válaszból kiderült, hogy Shane Tusup nettó egymillió forintos fizetést kap a Magyar Edzők Társaságától (MET) – írja a lap. Az edző szerződése év végéig szól.
A MET eleinte titkolta, hogy milyen összegről van szó: arra hivatkoztak, hogy a szerződés magánfelek megállapodása, így tartalma személyes adatnak minősül, de végül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az információ kiadására kötelezte őket, hiszen a fizetés közpénzből megy.

A fizetések összegéről, mely havi nettó 600 ezer és egymillió forint lehet, Szabó Tünde, a sportért felelős államtitkár dönt.

Tusup edzői fizetése mellett Hosszú Katinka havi 400 ezer forintos állami ösztöndíjat is kap. Korábban a Bp2017 Nonprofit Kft. 25 millió forint értékű szerződést kötött a háromszoros olimpiai bajnok cégével, az Iron Corporation Kft.-vel, a vizes vébé népszerűsítéséért, de azt továbbra sem lehet tudni, hogy Hosszú és Tusup mennyit fizettek a vizes világbajnokságra felépült Duna Aréna vízfelületeinek használatáért.

 

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!