szerző:
MTI

Távozott az edzőjük, övé a bob is, amivel versenyeznének.

A versenyzőként olimpiai és világbajnok német Sandra Kiriasis távozásáról szerdán számolt be a csapat közleménye. "Nagyon csalódottak vagyunk, amiért elhagyja a csapatot, egyben köszönetet mondunk neki azért a felbecsülhetetlen értékű segítségért, amivel hozzájárult női bobosaink első olimpiai részvételéhez" – írják.

A BBC információja szerint Kiriasis azért távozott, mert a vezetőedzői posztról "lefokozták" volna teljesítményelemzővé, amibe nem egyezett bele. "Soha életemben nem voltam még ilyen csalódott. A sportolók azt mondták, ők sem értik, miért történt mindez. Semmi problémájuk nem volt velem, jó volt a kapcsolatunk" – idézi a BBC az edzőt.

Később Christian Stokes, a jamaicai szövetség (JBSF) elnöke kijelentette, a tréner nagy mértékben rombolta a csapategységet. "Sokkal jobb az együttműködés most, hogy már nincs a csapatnál. Megszűnt a feszültség, a sportolók sokkal egészségesebb környezetben készülnek, és jobban tudnak összpontosítani. Ha egy csapatnál dolgozol, csapatembernek kell lenned, itt nincsenek istenek és istennők" – nyilatkozta.

Hozzátette, az edzéseket Jo Manning és Dudley Stokes irányítja, akik eddig is a csapat mellett dolgoztak.

Kiriasis távozásának pikantériája, hogy ő a tulajdonosa annak a bobnak, amivel a karibi ország párosa versenyezne, ezért Jazmine Fenlator-Victorian és Carrie Russell indulása veszélybe került.

Jamaica férfi bobosai először 1988-ban Calgaryban indultak a téli olimpián, szereplésüktől Cool Runnings (magyar változata: Jég veled!) címmel nagy sikerű mozifilmet forgattak. Ez inspirálta a Fenlator-Victorian, Russell duót is, amikor elkezdte űzni a sportágat.

A pjongcsangi olimpián a női bobosok edzései szombaton, a versenyük pedig kedden kezdődik.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!