szerző:
hvg.hu

Kiderült, mennyire súlyos sérülést szenvedett néhány nappal a főcsoportdöntő előtt.

Hatalmas csatában győzött január 21-én a New England Patriots a Jacksonville Jaguars ellen a profi amerikaifutball-liga amerikai főcsoportjának (AFC) döntőjében, ezen a meccsen dőlt el, hogy újra ott lehetnek a Super Bowlban, ismét harcba szállhatnak a Vince Lombardi-trófeáért.

Azt már a mérkőzés előtt is tudni lehetett, hogy a New England veterán irányítója, Tom Brady sérülten játszik majd, méghozzá a dobó kezével történt valami, amikor a szerdai edzésen összeütközött az egyik csapattársával. Hogy ne derüljön ki, mennyire súlyos a sérülés, Brady kesztyűt viselt a következő sajtótájékoztatón, és egyetlen, az állapotára vonatkozó kérdésre sem volt hajlandó válaszolni. Később kiszivárgott, hogy a sebet tíz öltéssel kellett összevarrni.

Brady sérült jobbját mostanáig nem lehetett látni, a hétfőn közzétett Tom vs. Time című dokumentumfilm-sorozat utolsó epizódjában azonban megmutatták az irányító jobb kezének hüvelykujja alatt húzódó, jó két centiméteres, mély vágást.

(via)

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!