szerző:
hvg.hu

Hétfőn újabb kilenc pontot vontak le a görög csapattól, mert adós három volt játékosának.

A görög szövetség azért büntette meg ilyen súlyosan az athéni klubot, mert tartozik három korábbi játékosának. Amennyiben néhány napon belül rendezi adósságát vagy megállapodik a futballistákkal a részletfizetésről, visszakapja levont pontjait, ellenkező esetben – fennállása során először – kieshet az élvonalból.

A korábbi BEK-döntős, hússzoros görög bajnok Panathinaikosztól szurkolói rendbontás miatt az idény elején már levontak két pontot, a múlt héten pedig adósságok miatt hármat.

Görög sajtóhírek szerint a klub tartozása csaknem 60 millió euró (18,5 milliárd forint). A jelenlegi keret tagjai néhány edzést már bojkottáltak az elmaradások miatt, velük már megállapodtak a részletfizetésben.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!