szerző:
hvg.hu

Hiába a magyar fociválogatott dicső múltja, a szurkolóknak régen is csak azok a világbajnokságok nem okoztak megrázkódtatást, amelyekre el sem mentünk.

Focinyár 2018
Van-e ennél nagyobb sportesemény a világon? Egyesek szerint az olimpia az, mások állítják, a labdarúgó világbajnokság a csúcs. Most, közvetlenül a döntő után, annak hatása alatt, utóbbiakkal értünk egyet. Ezen az oldalon felidézheti a pillanatokat, amelyek ezt igazolják.
Friss cikkek a témában

A magyar labdarúgó-válogatott 9:12-es vesztésre áll, azaz már többször hiányzott labdarúgó világbajnokságról, mint ahányszor ott volt. Csakhogy míg régebben húszévente maradt le a csapat egy-egy futballünnepről, addig legutóbb 1986-ban mérhette magát az elithez.

Két ezüstérem, három negyeddöntő, négyszeri kiesés a csoportkörből, összesen 15 győzelem, 3 döntetlen és 14 vereség - így fest a magyar világbajnoki örökmérleg. Maga a dicső futballmúlt. Legalábbis az utókor számára, mert a kortársak kivétel nélkül mindegyik vébészereplést csalódásként élték meg. Csak az 1930-as és az 1950-es torna nem okozott itthon megrázkódtatást - mert e kettőről hiányzott együttesünk. A távoli Uruguayban rendezett első viadal miatt a profi klubok nem akartak lemondani játékosaikról, húsz évvel később pedig a kommunista hazai sportvezetés értékelte imperialista magamutogatásként a vébét, és ehhez illő nevet is adott neki: alvilág-bajnokság.

Még szerencse, hogy e vélekedés 1954-re megváltozott. Bár kérdés, tényleg szerencse-e. Mert eredménytől függetlenül minden vébérészvételünk után gyászba borult az ország, és az aktuális kudarcért felelősöket keresett és talált is. A bemutatkozásnál, 1934-ben az olasz játékvezető, Francesco Mattea lett a végzetünk. Eredetileg a belga Louis Baert jelölték a Bolognában vívott magyar-osztrák negyeddöntőre, de az ellenfél nagy hatalmú futballvezére, Hugo Meisl kiharcolta a bírócserét. Mattea erre - a magyar szurkolók szerint hálából - félrenézett, amikor az első félidőben Karl Sesta a tizenhatoson belül kezezett, Sárosi György szépítő gólja után, 1:2-nél érthetetlenül kiállította Markos Imrét, az utolsó előtti percben pedig tévesen lest fújt Toldi Géza ziccerénél. Mivel Sárosi amúgy is késve és sérülésből lábadozva érkezett a vébére, Avar István pedig a hajrára már lebicegett, és abban az időben még nem engedte a szabály, hogy valaki bejöjjön helyette, a magyar válogatott kilenc, de inkább nyolc és fél emberrel fejezte be a meccset. No meg az első vébét, amelyen részt vehetett.

Négy év múlva is adódott a bűnbak: Dietz Károly szövetségi kapitány. A csapat ugyanis ezüstérmes lett, noha az elvárások alapján aranyért ment. A Ferencváros irányítója, Lázár Gyula, a „Tanár úr” például előzetesen kijelentette, csak a döntő után borotválkozik meg, mert szakállasan hogy nézne ki egy friss világbajnok. Az előcsatározások során Holland Kelet-Indiát (6:0), Svájcot (2:0) és Svédországot (5:1) el is takarította a válogatott, ám az olaszok elleni párizsi finálét 4:2-re elveszítette. Az egykori vélekedés szerint Dietz miatt, mert az elődöntőn győztes csapatból kihagyta Toldit, Korányi Lajost és Turay Józsefet, és már a keretbe sem jelölte Cseh II. Lászlót, a Sárosival és Zsengellér Gyulával alkotott „agytröszt” harmadik tagját. A Korányi helyére állított Polgár Gyula nagy bizakodásában azt üzente ugyan haza a családjának, hogy ne várják a pályaudvaron, mert túl nagy lesz a tolongás, de arra ő sem gondolt, hogy a tömegből Dietzet majd a Keleti egyik mellékajtaján kell kimenekíteni. Sas Ferenc, a jobbszélső azonban ezen sem csodálkozott, ehelyett megjegyezte: utolsók lettünk a döntőben.

Csakúgy, mint 1954-ben, de ekkor nem érhettük be egyetlen tettessel: a világ esküdött össze ellenünk. Az aranycsapat tündöklése - a több mint négyéves veretlenség, a helsinki olimpiai elsőség, az „évszázad mérkőzése”, a londoni 6:3 - a svájci vébén négy meccsen és nyolc további percen át folytatódott. Kocsisék letaglózták a Koreai Köztársaságot (9:0), az NSZK-t (8:3), az egyenes kieséses szakaszban pedig kétszer 4:2-vel intézték el az előző világbajnokság első két helyezettjét, előbb Brazíliát, majd Uruguayt, amely utóbbi a vébék történetében ekkor szenvedte el első vereségét. A nyugatnémetek elleni berni döntő ezek után formaságnak tűnt, és a 8. percre kialakult 2:0 ezt az érzetet erősítette.

Hidegkuti Nándor megszerzi az ötödik magyar gólt a a svájci labdarúgó-világbajnokságon a 8:3-as győzelmünkkel végződött, első Magyarország-NSZK mérkőzésen
©

A végére azonban 2:3 lett belőle - mert a kapus Grosics Gyula legalább egy gólban benne volt, Puskás Ferenc 87. percben elért, amúgy szabályos egyenlítő találatát les címén visszavonták, de főleg, mert Sebes Gusztáv szövetségi kapitány felforgatta a csatársort. Két balszélsőt vetett be, kihagyva a jobbszélső Budai II. Lászlót, mire itthon azzal vádolták, hogy a hirtelen előkapott Tóth Mihály a veje. A nép azt is tudni vélte, hogy száz Mercedes gépkocsiért adták el imádott hőseik a meccset és a lelküket. Az aranylábúakat úgy kellett Tatáról hazacsempészni, miközben a németek a nemzet önbecsülését állították vissza a vesztes világháború után. Az ő olvasatukban minden Sepp Herbergeren, a zseniális stratégán múlt: a csoportbeli 8:3 alkalmával elaltatta a magyarokat, egyúttal a könnyebb ágra irányította a sajátjait, a döntőre ráadásul öt helyen változtatott az összeállításon, és még azt is „elintézte”, hogy július 4-én szakadó eső áztassa a berni Wankdorf-stadiont.

A német csapat tagjai miután legyőzték a magyar válogatottat az1954-es labadarúgó világbajnokság döntőjében
©

A mindmáig feldolgozhatatlan 1954-es traumához képest az 1958-as leszereplés nem is okozott különösebb megrázkódtatást. Pedig Baróti Lajos az aranycsapat romjaira és a jövendő majdani klasszisaira épített alakulata már a csoportból kiesett. Egy-egy győzelem (Mexikó 4:0), döntetlen (Wales 1:1) és vereség (Svédország 1:2) után Wales ellen megismételt mérkőzés és 2:1-es kudarc következett. Azért ezt is a nyakába kellett varrni valakinek, ami egészen könnyedén ment. Hiszen a walesi egyenlítést lesállás előzte meg - a mieink el is küldözgették mindenfelé Nyikolaj Latisev szovjet játékvezetőt, aki ezt 1962-ig sem felejtette el -, a 77. percben pedig Grosics kétszer vagy háromszor mondta Sárosi Lászlónak, hogy neki adja a labdát, mire a balbekk ugyanennyiszer visszafelelte: ne add. A kapus azonban nem hallgatott rá, Terry Medwin lecsapott a passzra, és bevágta a döntő gólt.

Formabontó módon Baróti nem bukott bele a történtekbe, és az 1960-as évtizedre két nagy csapatot épített. Ahhoz azonban nem elég nagyot, hogy a csoportban elért sikerek - 1962-ben az angolok 2:1-es legyőzése, 1966-ban az előző két vébét megnyert brazilok feletti csodálatos 3:1-es diadal - miatt megnőtt étvágynak megfelelően a negyeddöntőbeli ellenfelet is sikerüljön elfogyasztani. Chilében „jöttek a csehszlovákok”, azaz inkább a mieink rohamoztak, de Viliam Schrojf mindent hárított. Kivéve Tichy Lajos szabadrúgását, ám hiába pattant a gólvonalon túlra a labda, Latisev - már megint ő, aki egyébként később a brazil-csehszlovák döntőt is vezette - másként látta.

Négy évvel később, 1966-ban is a szovjetekkel gyűlt meg a bajunk, bár ellenük a magyar csapat, szokásához híven, inkább magát verte meg. Gelei József kapus beszedett két potyagólt, és Bene Ferenc hiába szépített 1:2-re, a 87. percben Rákosi Gyula 3 méterre az üres kaputól sem találta el a labdát. Az eredmény: előbb egy 5., majd egy 6. hely a vébén - ma már akármilyen hihetetlenül hangzik, az akkori értékrend szerint csalódás, csalódás után -, ezért Barótit saját kérésére felmentették, és kinevezték helyette Illovszky Rudolfot. Vele egészen 1967 őszéig remek sorozatot produkált a válogatott, ám ekkor - már biztos továbbjutóként - Lipcsében 1:0-ra elveszítette az NDK elleni Európa-bajnoki selejtezőt, és a szövetségi kapitányt ezért annyian kikezdték, hogy inkább lemondott.

Jött helyette Sós Károly, aki hosszú éveken át az NDK-ban dolgozott, ezért alig ismerte a hazai futballt és művelőit. Világklasszis játékosok beceneveit keverte - neki Solymosi Ernő helyett Mészöly Kálmán volt Pixi, és nem Göröcs János, hanem Tichy Lajos Titi -, és ugyanezt tette az összeállítással is. A sorsdöntő vébéselejtezőn, 1969-ben Prágában például a szünetben le akarta cserélni Mészölyt, a védelem oszlopát. A társak még visszarimánkodták a pályára, de az 55. percben Sós mégis levitte, a csapat nyert állását 3:3-ra rontotta, a pontegyenlőség miatti pótkvalifikációt pedig 4:1-re elbukta Marseille-ben a csehszlovákokkal szemben, ami korszakos kudarcnak számított. Ez volt negyven év alatt az első alkalom, hogy a magyar válogatott nem önszántából hiányzott a vébéről - mint 1930-ban és 1950-ben -, hanem mások ejtették ki. A trauma négy év múlva megismétlődött.

Az 1978-as kijutást ezért már nem kiindulási alapként, hanem részsikerként könyvelte el a közvélemény, és bár nagyon nehéz csoportba kerültek a magyarok, az 1975 óta ismét kapitánykodó Baróti megígérte, a szurkolóhad pedig elvárta a továbbjutást az argentin, olasz, francia vetélytársakkal szemben is. A vége ehhez képest három vereség, 3:8-as gólkülönbség, a vádlottak padján pedig egy teljes „bűnszövetkezet”. José Antonio Garrido, a portugál bíró elcsalta az argentinok elleni nyitómeccset, hiszen a később aranyérmes házigazdák nélküle soha nem fordítottak volna 0:1-ről 2:1-re, de mi is sokat tettünk a saját vesztünkért. A csapat a vezetők Adidas-kötődése miatt Németországban, műfüvön készült, itt sérült meg Váradi Béla. Londonban a vébéről lemaradt angolok ellen 4:1-es verésbe kergették bele a csapatot, ráadásul Fazekas László nejét és Törőcsik András élettársát áruházi lopáson érték, amibe a két újpesti lelkileg belerokkant. Végül az argentinok elleni méltánytalanságok sorozata úgy kiborította Törőcsiket és Nyilasi Tibort, hogy mindketten kiállíttatták magukat, és eltiltásuk miatt már szemernyi esély sem maradt az olaszokkal és a franciákkal szemben.

Spanyolországba 1982-ben már visszafogott reményekkel engedte a válogatottat a hazai futballszakma és a közvélemény. Erre Nyilasiék a nyitányon 10:1-re verték Salvadort, vébémeccsen addig és azóta sem rúgott senki egy tízest. Újra nyiladozhatott volna az önbizalom, de a hajdani „Szőke Sziklából” szövetségi kapitánnyá korosodott Mészöly kilenc védekező típusú játékost küldött ki Argentína ellen, amelynek színeiben Diego Maradona először mutatta meg zsenialitását a nagyvilágnak. Ezen mi 4:1-es verés árán ámuldozhattunk, de az utolsó csoportmeccsen a belgák elleni győzelemmel még mindig elérhetőnek tűnt a továbbjutás. Varga József a 28. percben meg is szerezte a vezetést, Fazekas pedig 2:0-ra növelhette volna az előnyt, ha szándékosan nem üti el a kapujából messze kifutó Jean-Marie Pfaff.

Garaba az El Slavador elleni meccsen 1982. június 14-én
©

Manapság ez a szabálytalanság mérlegelés nélküli kiállítást von maga után, akkor azonban - „hála” az angol játékvezetőnek - Pfaff maradhatott, és vele a csapata is, mert a 76. percben Alexandre Czerniatynski kiegyenlített. A gólpasszt Jan Ceulemans-tól kapta, de nagyobb hálával tartozik Kerekes Attilának, aki elkésett a keresztezéssel, és a kapus Mészáros Ferencnek, aki simán kiüthette volna a nem túl erős lövést, ám fogni akarta, így az becsorgott róla.

A vesszőfutásnak nem volt vége, jött 1986, ahol rögtön a nyitómérkőzésen szertefoszlottak az álmok, és a szovjetekkel szembeni kudarcra máig nincs magyarázat. Ez a legutóbbi magyar vébészereplés, amivel kapcsolatban a történelem és a labdarúgás kedvelői egyöntetűen vallják, hogy négy legsúlyosabb csatavesztésünk csupa „m” betűvel írható le: 1241 - Muhi, 1526 - Mohács, 1969 - Marseille, 1986 - Mexikó.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!