szerző:
MTI

Gareth Southgate szövetségi kapitány annak ellenére büszkeséggel beszélt az angol válogatottról, hogy az egygólos előnye után végül hosszabbításban 2-1-re alulmaradt a horvát csapattal szemben a világbajnokság elődöntőjében.

Focinyár 2018
Van-e ennél nagyobb sportesemény a világon? Egyesek szerint az olimpia az, mások állítják, a labdarúgó világbajnokság a csúcs. Most, közvetlenül a döntő után, annak hatása alatt, utóbbiakkal értünk egyet. Ezen az oldalon felidézheti a pillanatokat, amelyek ezt igazolják.
Friss cikkek a témában

"Nagyon jól játszottunk az első félidőben, sokat birtokoltuk a labdát, ott kellett volna megszerezni a második gólt" – kereste a vereség okát a szakvezető, aki szerint most mindannyiuknak nagyon fáj ez a kudarc.

"Időbe fog telni, amíg erre pozitívumként tudunk majd gondolni. Rég jutottunk ilyen messzire, és ha már itt voltunk, akkor meg akartuk ragadni az esélyt. Kiváltképpen az után, ahogy az első játékrészben futballoztunk" – magyarázta.

©

Southgate nem mulasztotta el méltatni a győztes riválist sem. Szerinte a horvát együttes nagyon tehetséges és tapasztalt játékosokból áll. Ezzel tudott a ráadásban Anglia fölé kerekedni, mert futballistái rutinosabbak és több nagy csatát megvívtak már, mint a fiatal angol gárda tagjai, így hiába próbált cserékkel frissíteni.

A szombati, szentpétervári bronzmérkőzésről elmondta: "Természetesen nyerni akarunk, de nagyon nehéz lesz a következő 48 óra, hogy mentálisan és fizikálisan felkészítsük a csapatot".

Beszélt arról is, hogy a csapata kiváló támadó futballt mutatott a vb-n, amit szerinte az is bizonyít, hogy 12 góljával minden idők legeredményesebb angol válogatottja lett a vb-ken.

Az 1966-ban világbajnok Anglia az 1990-es negyedik helye óta először játszott elődöntőt.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!