szerző:
MTI

"Olyan ember vagyok, aki szereti az új dolgokat, a változást és a kihívásokat" – mondta a francia RTL-nek a tréner, aki 1996-tól idén tavaszig irányította a londoni együttest, amellyel a Premier League-et három, az FA Kupát pedig hét alkalommal nyerte meg.

Wenger utólag már sajnálja, hogy megszállottan dolgozott a sikerekért, mert ez számos áldozattal járt a magánéletében. "Sajnálom, hogy mindent feláldoztam, mert rájöttem, hogy sok embert megbántottam a környezetemben. Sokakat elfelejtettem, elhanyagoltam a családomat, de a megszállott ember a lelke legmélyén elfogult azzal a szakmával, amit szeret, és számos más dolgot nem vesz figyelembe" – magyarázta.

Véget ér a Papa focija

Hosszú agóniát követően elköszön a modern futball legérdekesebb betege. Ő ugyan nem beszél róla, rajta kívül azonban mindenki érteni véli, mi történt egy felülmúlhatatlannak tűnő edzői pályafutással.

Jövőjéről elmondta, a következő néhány hónapban dönti el, hol folytatja.

A 68 éves szakember bízik abban, hogy a korábbi játékosai közül Thierry Henry és Patrick Vieira is sikeres lesz az edzői pályán. Vieira nemrégiben az OGC Nice trénere lett, Henry pedig a világbajnoki bronzérmes belga válogatott pályaedzője. "Gyakran megkérdezik, hogy Henry és Vieira jó vezető lesz-e, és én mindig igennel válaszolok. Minden tulajdonságuk megvan: intelligensek, ismerik a labdarúgást, kitűnő képességekkel rendelkeznek, de vajon fel akarják áldozni mindazt, amit fel kell áldozniuk? Ez egy olyan rögeszme, amin éjjel-nappal törhetjük a fejünket" – magyarázta Wenger.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!