szerző:
MTI

A világ legkisebb, mindössze 10 cm hosszú, spagettivékonyságú kígyóját azonosították kutatók a karibi Barbados szigetén - közölték hétfőn amerikai kutatók a Zootaxa című folyóiratban.

A most felfedezett kígyófaj egy példányára szikla alatti leshelyén bukkantak rá. A Leptotyphlops carlae néven regisztrált kígyó kisebb, mint bármelyik másik a 3100 korábban ismert faj közül - állítja Blair Hedges felfedező, a Pennsylvaniai Állami Egyetem biológusa, aki a világ legkisebb békájának és gyíkjának fellelésében is segédkezett.

A sziget keleti, erdős részén 2006-ban megtalált faj egyike a mintegy háromszáz fonálkígyófajnak, színe barnásszürke két sárga csíkkal. A nőstények kígyóknál szokatlan módon egyetlen nagy tojást raknak, a kikelő egyed súlya eléri a szülői súly felét.

Miután a kutatók megtalálták az első példányt, több száz követ fordítottak fel. A keresés eredményeképpen Hedges és felesége összesen csupán két nőstényt talált. A kutató szerint a csak itt őshonos kígyó termeszekkel és lárváikkal táplálkozik, viselkedéséről keveset tudnak. Még annyit sem, vajon éjszakai életmódot folytat-e.

A faj három preparált példányát múzeumban őrzik, egyet a londoni Természettudományi Múzeumban, kettőt pedig Martinique szigetén, ezeket a fajokat azonban tévesen azonosították. A martinique-i faj 5 milliméterrel hosszabb az új kígyónál, s ekkora méretnél már minden milliméter számít - véli Hedges.

"Az apró állatoknál a különbségek sokkal finomabbak, és gyakran észrevétlenek maradnak" - mondta a kutató. A fajok megkülönböztetésének gyakran a genetikai vizsgálat az egyetlen módja. "Két kistermetű kígyó DNS-ében is akkora a különbség, mint két nagyobb faj esetén, így lehetséges a megkülönböztetés" - tette hozzá Hedges.

Hedges szerint Leptotyphlops carlae testmérete vélhetően a kígyók esetében lehetséges legkisebb; ez indokolja azt is, hogy a szokásos nagy tojásszám helyett csupán egyetlen, testméretéhez képest hatalmas tojást rak. Még kisebb kígyónál az utódok túl kicsik lennének ahhoz, hogy tápláléknak alkalmas zsákmányt találjanak. A felfedezett kígyófaj annyira ritka, hogy védelem nélkül kihalhat.

MTI Tech

Nem a vízből jött a hátsólábas ásókígyó

Az első kígyók izmos hátsó lábakkal rendelkeztek és ástak is, de nem a vízből jöttek a szárazra – vélekednek kutatók a Nature magazin legfrissebb számában publikált írásukban.

Bari Máriusz Tech

Falakon mászó robotkígyók érkeznek az év végén

Az emberek által teljességgel elérhetetlen csőrendszerek gyakori lakói lesznek a trondheimi Sintef Group által fejlesztett robotkígyók. A gépállatok a csöveket vizsgálják és tisztítják majd, valamint képesek lesznek a függőleges járatokban is felmászni.

Bari Máriusz Interjú

Robotkígyót fejleszt a sebészből lett miniszter

Orvosi robotkígyót fejlesztenek Londonban. A hosszú csőre emlékeztető készülék az emberi szervezetben tekeregve derítené fel a problémákat, képes szívrendszeri bypass műtétek elvégzésére, valamint kameraként is funkcionál, írja a BBC News.

MTI Tech

Földrengés - előrejelzés kígyóval

Kínában olyan földrengés-előrejelző rendszert dolgoztak ki, amely kígyók viselkedésén alapul - olvasható a China Daily nevű kínai napilapban.

MTI/hvg.hu Tech

A kígyók kiélesítik a homályos hőképet

Német fizikusok a kígyók hőérzékelő és képfeldolgozó szerveit modellezték, hogy rájöjjenek: hogyan lehetséges, hogy a hüllők sötétben is pontosan támadnak, miközben hőérzékelésük nem túl kifinomult.