szerző:
hvg.hu

A brit kormány legfőbb tudományos tanácsadója szerint 2030-ra az egész bolygót fenyegető krízishelyzet alakulhat ki, mivel akkorra komoly gondok alakulhatnak ki az ivózvíz-, élelmiszer-, és energiaellátást tekintve.

A BBC értesülései szerint John Beddington professzor, kormánytanácsadó előrejelzésében figyelmeztetett a fenti körülmények várható együttállására, amelyek következményeit és lehetséges megoldásait részletezte írásában.

A szakember szerint 2030-ra események egész sora kulminál majd a világban, amelyek egyenként is meglehetősen súlyosak, egyesítve azonban még komolyabb gondokat okozhatnak a bolygó lakóinak. Az előrejelzés szerint eddigre ugyanis a Föld lakossága a jelenlegi hatmilliárdról nyolcmilliárdra gyarapodik (33 százalékos növekedés), miközben az élelmiszer és energia iránti igény 50, a víz iránti igény pedig 30 százalékkal növekszik majd.

„Meg tudunk birkózni a növekvő vízigénnyel?” – kérdezte Beddington a márciusban Londonban megrendezett SDUK 09 nevű konferencián. „Tudunk-e elegendő energiát biztosítani mindenkinek? Képesek vagyunk-e mindezt végrehajtani, miközben alkalmazkodnunk kell a klímaváltozás kihívásaihoz? Vajon képesek vagyunk-e mindezt véghezvinni 21 év alatt?”

A népesség várható növekedése 2050-ig
A krízishelyzet egyes összetevői bizonyos területeken erősítik is egymás hatásait. Az intenzív mezőgazdasági tevékenység például nagy mennyiségű vizet és energiát emészt fel. Beddington professzor szerint azonban emellett további tényezők bonyolítják a helyzetet és súlyosbítják a várható következményeket.

Megvan a veszélye, hogy a Föld éghajlatának változása drasztikusan hat majd az élelmiszertermelésre – például a korallzátonyok eltűnése egymilliárd ember táplálkozását befolyásolhatja, fehérjeszükségleteik ugyanis ezekről a területekről származnak. De ide sorolhatjuk a monszunesők gyengülését, vagy éppen erősödését is.

Egyes kutatók emellett arra figyelmeztetnek, hogy előrejelzéseik szerint 2030-ra az Északi-sark csaknem teljesen jégmentessé válhat, amely felgyorsíthatja a globális felmelegedést, mivel az eltűnő jégtakarók miatt a Nap hője csak kisebb mértékben verődik vissza a Föld felszínéről.

A növekvő népesség egyre nagyobb része költözik majd városokba, amely tovább fokozza a víz iránti igényt. Ez a folyamat önmagát erősítheti, a vízforrások kimerülésével ugyanis egyre több vidéki kényszerülhet majd otthona elhagyására, hogy városokban folytassa az életét.

Egy befektető sétál el egy tőzsdeárfolyamokat mutató kijelző előtt Kínában - a fejlődő gazdaság növeli a lakosság igényeit is
© AP

Az életszínvonal növekedése az étkezési szokások megváltozásával is jár. A dinamikusan fejlődő gazdaságok – mint például Kína és India – lakosai egyre több húst és tejterméket fogyasztanak majd, amelynek előállításához több energiára van szükség, mint a zöldségekben gazdag táplálkozás esetén. Az emelkedő életszínvonal egyben azt is jelenti, hogy a tehetősebb emberek egyre több kényelmi szolgáltatást vesznek igénybe, amelyekhez szintén energiára van szükség. Az energiaéhség pedig egyre nagyobb teret ad majd a bioüzemanyagok előállításához szükséges növények termesztésének, amely az élelmiszerek elől veszi el a termőföldet.

Beddington professzor abbéli reményét fejezte ki, hogy a világ tudósai képesek lesznek választ találni a problémákra, emellett üdvözölte, hogy a politikusok egyre jobban hallgatnak a tudományos szakértők tanácsaira.

„Komoly befektetésekre van szükségünk a tudomány és technológia területén” – tette hozzá. „Különben nagyon komoly problémákkal találjuk magunkat szembe, 2030 pedig nincsen már annyira távol.”

2030-ra eltűnhet az Északi-sark jégtakarója
© AP

„Az előrejelzés a lehető legrosszabb helyzettel számol, amely mindenképpen egy valós fenyegetés” – nyilatkozta a BBC-nek David Pink professzor a Warwick University munkatársa Beddington prognózisáról. „A népességszaporulattal kapcsolatban van némi vita ugyan, az azonban tény, hogy egyre többen vagyunk a bolygón, ezért az élelmiszer-ellátás komoly problémákat okozhat. A fejlődő világ egyre jobban növekszik, lakói pedig egyre tehetősebbek lesznek. Egyre nagyobb lesz az igény olyan élelmiszerek iránt, amelyekről azt gondoltuk, hogy mindig lesz belőle elegendő. A táplálék ára növekedni fog, s erre fel kell készülnünk. John Beddington szerint komoly lépéseket kell tennünk, hogy megelőzzük a krízist, erre pedig a legjobb módszer, ha felvázolja a legrosszabb lehetőséget. Annyi bizonyos, hogy problémát fog okozni a világ lakosságának élelmiszer-ellátása, ennek mértékét azonban egyelőre még nem látjuk pontosan.”

„Az általános felvetés, mely szerint számos kritikus tényező együttállása fenyeget, helytálló” – fejtette ki Jules Pretty professzor az Essex egyetem szakértőja. „A 2030-as dátum azonban puszta becslés. Nem tudjuk, hogy ezek a krízisek 2027-ben, vagy 2047-ben éreztetik-e a hatásukat. Annyi azonban biztos, hogy ha nem teszünk ellenlépéseket, a következő generációnak komoly problémákkal kell szembenéznie, ezért is fontos, hogy megpróbáljunk megoldást találni ezekre a kérdésekre. Mindig kétségbeesem, amikor a világ kormányai arról beszélnek, hogy 2050-re ennyi és ennyi százalékkal csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátásunkat. Nincs ennyi időnk, minél hamarabb lépnünk kell, az emberiségnek ugyanis még nem kellett ilyen komoly és összetett problémával szembenéznie!”

hvg.hu Tech

Új energiatermelő módszert talált ki egy 15 éves fiú

15 éves fiú nyerte az Ashoka alapítvány által jegyzett Invent Your World versenyt, amelynek célja a társadalmi fejlődés előremozdítása. Javier Fernández-Han ötlete, a VERSATILE algatelepeken alapul, hulladékot hasznosít, üzemanyagot termel és akár 200 ezres populációk életét teheti sokkal könnyebbé, írja a Clean Technica zöldportál.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Newsweek: biotechnológia kontra élelmiszerválság

Ha a jelenlegi élelmiszerválságra már nem nyújthatnak is megoldást a genetikailag módosított élelmiszerek, a biotechnológia a jövőben talán gátat vethet egy hasonló krízisnek – írta a Newsweek című amerikai hetilap a római FAO-tanácskozáshoz igazítva cikkét a szűkössé vált s ezért megdrágult alapvető élelmiszerekről.

MTI Tech

Megoldás az élelmiszerhiányra: rovarokkal fogunk táplálkozni?

Az élelmiszerhiány miatt az emberiség a jövőben várhatóan rovarokkal fog táplálkozni, így jó, ha az emberek elkezdenek barátkozni a gondolattal - véli Marie Borkovcová, a brnói Mendel Mező- és Erdőgazdasági Egyetem Zoológiai Intézetének munkatársa.

hvg.hu Tech

A jövő háborúit a vízért folytatjuk majd?

Kritikus történelmi korszak küszöbén állunk. Az erőforrások - a kőolajtól és az ivóvíztől az uránércig és a szemes terményekig - apadnak, ezért az energiafüggő országok egymással versengve keresik majd az éhségüket csillapítani képes országok kegyeit, amíg a hiány pótlására a technika fenntarthatóbb megoldást nem kínál. Pár évtizeden belül a víz és az élelem is elsőrendű konfliktusforrás lesz, akárcsak ma az olaj. Részlet a HVG Kiadó gondozásában megjelent Jövő-dosszié című könyvből.