Bár a világsajtó tudományos szenzációként tálalta a múlt héten, hogy a Holdon is van víz, szakmai berkekben inkább az számít különlegesnek, ha a bolygókon, holdjaikon vagy apróbb égitesteken nem találni H2O-t.

A szakértőket nem érte meglepetésként, hogy az indiai Csándráján–1 holdszonda amerikai műszerének méréseiből kiderült: a Holdon is van víz. A Science című amerikai tudományos magazin múlt heti számában részleteiben is publikált kutatás során ugyanis az égitest felszínéről visszavert fény színképének elemzése azt mutatta, hogy a rigolitnak nevezett holdfelszíni törmelékben vízmolekulák találhatók. A nemzetközi sajtó által eget rengető szenzációként tálalt eredmény azonban – legalábbis a jelenlegi elemzések szerint – nem forradalmasítja az űrkutatást. Az asztronauták felszereléséből még jó ideig nem lehet kispórolni az éltető vegyületet, és az űrbéli vízmolekulák hidrogénjéből és oxigénjéből sem fognak egyhamar üzemanyagot és levegőt gyártani.

Az, hogy vízmolekulák vannak az űrben, már hosszú évek óta tudott. Az egyik bizonyíték 1998 márciusában érkezett egy több mint 3 kilós meteoritdarab formájában a texasi Monahansba, egy utcai kosárlabdapálya közelébe – éppen meccs közben. A kődarabot a Johnson Űrközpontban vizsgálták a NASA kutatói. A tudósok első megdöbbenésére a szürke kőzet belsejében egyebek mellett sókristályokra bukkantak, a legnagyobbakra, amelyeket valaha Földön kívüli anyagban találtak. Ennél is nagyobb meglepetést okozott, hogy – a Naprendszerrel egyidős, az űrbeli sugárzástól lilás-kékes árnyalatú – kristályokban vízcseppeket találtak.

© AP


Az űrkutatók az 1970-es évek második fele óta tudták, hogy a Földön kívül is található víz, például a Marson, jéggé fagyva a felszín alatt. Az Európai Űrügynökség teleszkópja, az Infrared Space Observatory (ISO) 1998-ig készített felvételei alapján bizonyítottá vált az is, hogy a Tejútrendszer különféle régióiban – például az Orion-ködben, formálódó vagy épp kihunyó csillagok környezetében, illetve a galaxis központjában – szintén vannak ilyen molekulák. 2001-ben pedig spanyol és olasz kutatók az adatok elemzése után úgy találták, hogy a Naphoz hasonló kis tömegű csillagok formálódásának helyén, az úgynevezett hideg felhőkben a hidrogén és a szén-monoxid után a – 99 százalékban jég, 1 százalékban gőz formájában megjelenő – víz a harmadik leggyakoribb molekula. Mindezek alapján úgy vélték, hogy a Naprendszer kialakulása során a jég jelentős része az üstökösökbe került, egy része gőzzé válva a bolygók légkörébe jutott, illetve az óriás gázbolygók anyagát gyarapította.

„Ha vízen a hidrogénből és oxigénből álló H2O molekulát értjük, akkor az nem is olyan ritka a világegyetemben, mint azt feltételezhetnénk” – teszi hozzá Kereszturi Ákos geológus-hidrológus, a Collegium Budapest és a Magyar Csillagászati Egyesület munkatársa. A csillagközi térben „magányos” molekulákként, az üstökösmagokban egybefüggő fagyott tömbökben, a Jupiter holdjainak, mindenekelőtt az Európának a teljes felszínén vagy a Mars pólusain kilométer vastag jégpáncél formájában sokfelé fellelhető víz.

„A hidrogén az univerzum leggyakoribb eleme, jelenlegi tudásunk szerint az ősrobbanás után keletkezett, az oxigén pedig sokkal később, a csillagbelsőkben születik” – folytatja Kereszturi. Nincs szükség tehát különleges körülményekre ahhoz, hogy a két kémiai elem egyesüljön, ahhoz viszont már szerencsés csillagállás kell, hogy a „kóbor” molekulákból annyi összejöjjön, hogy folyadékként, gázként vagy szilárd halmazállapotban materializálódhassanak. Folyékony vizet eddig például csak a Földön sikerült találni. Az ősvizet, vagyis a Naprendszer mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtti születése után „nem sokkal” keletkezett molekulákat a bolygókat alkotó kőzetek őrzik mind a mai napig. A földi óceánok vagy a Mars pólusainak jégsapkái messzebb fakadt vizekből alakulhattak ki, például az üstökösök magjában található vízből. „Az üstökösök és kisbolygók izotóp-összetétele ugyan nem teljesen egyezik a földi tengerekével, de feltehetőleg ezek becsapódásai hordták össze bolygónk vizeit” – említi a Deep Impact nevű kométaszonda által szállított eredményt Kereszturi. Az elméletek szerint ugyanez a helyzet a marsi jégsapkákkal vagy a Hold pólusain található kráterekben feltételezett jégtömeggel is.

Ugyanakkor mindenképpen szükség lesz a holdi vízről alkotott elképzelések újragondolására a friss eredmények tükrében. A jelek szerint ugyanis a szóban forgó vegyület nemcsak üstökösök révén kerülhet a Holdra, hanem – eddig nem feltételezett módon – helyben is keletkezhet. Ebben az elképzelések szerint szerepet játszhat a részben protonokból (vagyis pozitív töltésű hidrogénatommagokból) álló napszél, amely reakcióra lép a más elemekkel kémiai kötésben lévő, felerészben oxigénből álló holdi ásványokkal. A nagy energiával, folyamatosan érkező protonok felbonthatják ezeket a kötéseket, és az így felszabadult oxigénnel alkothatnak vízmolekulákat.

Kősziklából facsarható vízre azonban egyelőre nem érdemes Hold-bázis-terveket alapozni – szögezték le a kutatók még a múlt héten. A rendelkezésre álló technológiai apparátussal az ugyanis még drágább mulatság volna, mint a Földről vizet hordani a Holdra. A holdi sarkokon található jég bányászata már kecsegtetőbb, ám a készletekről még feltételezések sincsenek. Azok feltérképezéséig pedig maradnak a tudományos légvárak. Ezek szerint a leghamarabb 2020 után felépülő Hold-bázison majd inkább az ivásra, mosdásra fogják használni az ott talált folyadékot, valamint vízbontással oxigént állítanak elő belőle, a 2030-as évekre tervezett első marsi expedíciók során viszont már üzemanyagot is csiholnának belőle.