szerző:
techline.hu

Ráadásul nem is akárki száll be a tábla piacra, hiszen a következő Tábla PC-t egyenesen a Google-tól kapjuk.

 Ráadásul nem is akárki száll be a tábla piacra, hiszen a következő Tábla PC-t egyenesen a Google-tól kapjuk.  A New York Times szerint a Google már majdnem készen van az eszközzel, ami (szó szerinti fordításban) „egy olyan e-book-olvasó, ami számítógépnek is használható”. Hogy az eszköz mennyire van készen, arról nincs konkrét információ, de a NYT és a Wired szerint Eric Schmidt, a Google vezére a legutóbbi Google partin Los Angelesben úgy nyilatkozott, hogy „már majdnem készen vagyunk”.   

Koncepciókép - az egyik variáció

Az eszköz Android-alapú lesz, és a Google állítólag már el is kezdte a tárgyalásokat a nagyobb kiadókkal, hogy legyen elég könyv és magazin a szuper-hiper tábla PC-re. Az Android mint választás furcsának tűnik, hiszen maga a Google is előszeretettel hangoztatja, hogy a mobil eszközök jövőjében a ChromeOS központi szerepet fog játszani – ennek ellenére mégis inkább az Android fogja hajtani az egyelőre „Android Tablet” fantázianéven emlegetett eszközt.

Egy jól összerakott Google tábla PC valószínűleg meg tudja (meg tudná) szorongatni az iPad-et, hiszen a Google óriási előnnyel indul az alkalmazások terén: könnyedén integrálhatja az eszközbe a Google Maps/Earth funkcióit , az e-mailt, GDocs-ot vagy akár a Picasát., és természetesen a Google Booksot, Google Readert és a Google Voice-t (ami nemsokára asztali gépekre is érkezik VOIP fukcióval, kszönhetően annak, hogy a Google nemrégiben felvásárolta a Skype-konkurens Gizmót).

Még egy koncepciókép...

Sok elemző szerint az Apple megint „pórul” fog járni, és a Google ugyanúgy beelőzi őket a tablet-piacon, mint ahogy a Microsoft tette velük az operációsrendszer-piacon még a 90-es években. Elnézve az iPad funkcióit és szolgáltatásait, egyvalamit el kell ismernünk: legyünk akár Apple rajongók vagy Google-gyűlölők, az nem kérdés, hogy ha a Google Tábla valóban ilyen funkciókkal érkezik, akkor szegény iPad tündöklésének hamar vége szakad.
 

techline.hu Tech

Miért nem veszik a Tábla PC-t?

A Microsoft óriási jelentõséget tulajdonított a masinának (azóta kicsit alábbhagyott a lelkesedésük), forradalomról és...