szerző:
MTI

Bankkártya helyett, mindössze az ügyfelek ujjbegyével működő bankjegykiadó automatát (ATM) helyeztek üzembe Lengyelországban.

A biometrikus rendszer az ujjlenyomatok mellett az ujjbegybegyekben található vérerek egyedi hálózatát és a keringés sajátosságait is képes érzékelni, lehetővé téve, hogy az ügyfél a bankkártya használata nélkül férjen hozzá pénzéhez.

Az új automaták a japán Hitachi és a Wincor Nixdorf ATM-gyártó közös fejlesztése. A takarékbank tervei szerint még az idén 3-4 ujjlenyomat felismerős ATM-et helyeznek üzembe Varsóban, további kétszázat pedig a 365 bankból álló országos hálózatukban kívánnak lecserélni.

"A biometrikus automatákkal elsősorban a nyugdíjak kifizetését szeretnénk biztonságosabbá tenni, illetve a bankkártyák klónozásával és a lopott kártyákkal elkövetett csalásokat kívánjuk megelőzni" - hangsúlyozta Krzysztof Jagielski, a lengyel takarékbank (BPS SA) alelnöke.

Az Európában még igencsak újnak számító technológiát Japánban már széles körben használják.


 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Gazdaság

Tömegroham: így bankol a magyar interneten és mobilon

Tavaly december 31-én több mint 2,4 millió lakossági és több mint 350 ezer vállalati ügyfélnek volt internetbanki szolgáltatások igénybevételére szóló szerződése a magyarországi hitelintézeteknél. A lakossági internetbanking ügyfelek száma az elmúlt egy évben 21 százalékkal, míg a vállalati internetbanking ügyfeleké 13 százalékkal emelkedett.

hvg.hu Tech

BioArt: bacilus mint karóra, fül az alkarban

BioArt-e a planktonokat ábrázoló festmény? Ha igen, a katedrálist ábrázoló rajz KatedroArt? Fűből növesztett portrék, génkezelt bacilusokból összeálló, fluoreszkáló képek - hol a határ, mi a BioArt, és mikor beszélünk pusztán technológiáról vagy dizájnról művészet helyett? Amőbázna bacilusok ellen? Egyetért azzal, hogy bacilus mutassa a bőrön a karóra helyén az időt? Mit szól ahhoz, ha valaki fület növesztet az alkarjába, vagy lóhormonokat juttat a szervezetébe vérátömlesztéssel, hogy így azonosuljon a lovakkal?