szerző:
Szegő Iván Miklós

A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete kedden délután rendezett konferenciát a hatvan éve kezdődött kitelepítésekre emlékezve. A Hortobágyra legalább nyolcezer ember került, de összesen majdnem húszezer férfit és nőt vittek kényszerlakóhelyre 1950-ben és 1951-ben Magyarországon.

A szimpóziumon Ungváry Krisztián történész beszélt arról, hogy miként ragadták meg a kommunisták a hatalmat Magyarországon és Kelet-Európa más országaiban 1945 és 1950 között. Ungváry elmondta, hogy a Szovjetunióban titkos pártiskolákban képezték ki a második világháború után hazájukba visszaküldött kommunistákat. A legfontosabb része a kiképzésnek az volt, hogy felhívják a figyelmet a fokozatosságra és az önmérsékletre. Éppen ezért gyorsan leállították az 1945-ben túlbuzgó kommunistákat, akik ott akarták folytatni, ahol 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején abbahagyták. A túlbuzgók ugyanis direktóriumot alakítottak, letartóztattak embereket, sőt kivégzések is történtek. Ezt állította le gyorsan Rákosi és Gerő, akik a lassabb hatalomátvételt irányították.

Az 1945 után a Szovjetunióból visszaküldött kommunista aktivistáknak ugyanis egyrészt feladatuk volt a más pártokba való beépülés, a politikai rendőrség és a belügyminisztérium kommunista ellenőrzés alá vonása. Nemcsak kriptokommunistákról - két pártban is tagkönyvvel rendelkezőkről - volt szó, akik közé a kisgazda Ortutay Gyula, a szocdem Marosán György miniszterek és a kisgazdapárti Dinnyés Lajos miniszterelnök is sorolható Ungváry szerint. A történész megemlítette azt is, hogy voltak olyan túlbuzgó kommunisták, akik egy helyen több szociáldemokrata alapszervezetet is alapítottak, hiszen igyekeztek a háború után azonnal a szociáldemokrata szavazóbázist megszerezni.

Szalámitaktika és népfrontpolitika

Részét képezte a taktikának az úgynevezett népfrontpolitika megvalósítása. Ez azt jelentette, hogy az 1945 utáni választásokon csak olyan pártok indulhattak, amelyekbe a kommunisták akkor már vagy beépültek, vagy részben már ellenőrzésük alá vonták. Ezért akadályozták meg például a Polgári Demokrata Párt indulását a világháború utáni választásokon.

Emlékműterv a kitelepítések áldozatainak
©

A népfrontpolitika később összekapcsolódott Magyarországon a szalámitaktikával, ami a Kisgazdapárt frakciókra bontását és fokozatos felőrlését jelentette. Végül - erről Ungvárynak nem maradt már ideje beszélni - a kommunista rendszer kiépülésének végére csak a népfront állított jelölteket, de ez azt jelentette, hogy fokozatosan egy párt kezébe - a kommunista pártról van természetesen szó - ment át minden hatalom. Ungváry szerint a hatalom megszerzésében különleges szerepet játszott a politikai rendőrség három szervezeti egysége: az ÁVO, illetve az ÁVH (Államvédelmi Hatóság - ez utóbbit Kádár János hozta létre), illetve a gazdasági rendészet - ez kevésbé ismert, de szintén fontos szerv volt -, illetve a „Katpol”, amely a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó hasonló szervezet volt.

Cinikus hatalom

Jávor Béla ügyvéd ezután arról beszélt, hogy a kitelepítések mikor és hogyan kezdődtek, illetve hány embert érintettek. Minderről csak nagyon bizonytalanok az adatok - később erről a híres történelmi családból származó, a budapesti kitelepítéseket maga is átélő Széchenyi Kinga is beszélt. Az írónő egyébként a budapesti kitelepítések részleteit kutatja, számos levéltári kutatást végzett és könyvet is írt a témáról. Jávor először is azt hangsúlyozta, hogy a negyvenes-ötvenes évek fordulóján a kommunisták előbb szétverték a civil társadalmat, az egyesületeket, az egyházi iskolákat, létrehozták az ÁVO-t és az ÁVH-t, az államvédelmi hatóságokat.

Az ügyvéd szerint cinikus jellemzője volt az akkori hatalomnak, hogy miközben folyamatosan a Horthy-rendszert szidták, annak a törvényeit - Széchenyi Kinga szerint háborús időkre szóló törvényeit - alkalmazták békeidőben. Egy ilyen jogszabály, az 1939. évi II. törvény alapján rendelték el Rákosiék az úgynevezett kitelepítéseket. Ez emberek kitiltását tette lehetővé bizonyos területeken, minden bírósági ítélet nélkül.

Megindulnak a kitelepítések

A Belügyminisztérium és az ÁVH ezek után politikai döntések nyomán telepített ki olyan embereket, akiket bíróság nem talált bűnösnek vagy elítélhetőnek. Az 1950-ben a Hortobágyra elhurcoltakat különösen kegyetlen körülmények között tartották fogva - erről a hvg.hu-nak korábban beszélt az egyesület elnöke, Eötvös Péter. Fegyveres őrök vigyáztak rájuk, állatias körülmények között kaptak szállást, rabszolgamunkásként dolgoztatták őket. Gyakorlatilag munkatáborban találták magukat 1950-ben. Sokakat a jugoszláv határ mellől vittek a Hortobágyra, minthogy Rákosiék háborúra készültek Titóval szemben, másokat viszont származásuk, politikai nézeteik miatt hurcoltak el.

A Budapestről kitelepítettek körülményei valamivel enyhébbek voltak, ők vidéken kaptak más családoknál szállást, de nekik is folyamatosan jelentkezniük kellett a rendőrségen, hiszen rendőri felügyelet alatt álltak, házkutatások zajlottak folyamatosan náluk, és a szállás nem feltétlenül jelentett lakóházat: az 1951-es budapesti kitelepítettek között sokan istállókba, falusi melléképületekbe kerültek - erről Széchenyi Kinga beszélt.

Bizonytalan adatok

Hogy végül is hány embert érintett a kitelepítés, erről ellentmondóak az adatok Jávor szerint. Győre József belügyminiszter-helyettes 1953 szeptemberében 3374 főt jelentett feletteseinek, Piros László - szintén belügyminiszter-helyettes - viszont 1953 novemberében már kiskorú családtagokkal együtt számítva több mint 7200 emberről számolt be. A Budapestről 1951-ben kitelepítettek száma 13 670 fő volt Jávor szerint. A vidéki városokból további 1194 embert távolítottak el. Széchenyi Kinga szerint Budapestről alighanem 14 ezer embert hurcoltak el 1951-ben.

Több előadó is beszélt arról, hogy az elhurcoltak később nem kaptak kártérítést, a rendszerváltás után is minimális kárpótlásban részesültek, és a sok ezer ember egyharmada kap 20 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést - erről elsősorban Saád József, az ELTE decense beszélt. Mindeközben a kitelepítettek az 50-es években lakásukat, ingóságaikat, munkahelyeiket, továbbtanulási esélyeiket, teljes egzisztenciájukat elvesztették. Amikor 1954-től visszatérhettek a munkatáborokból vagy a vidéki kitelepítés helyszínéről, nem kapták vissza állásukat, és továbbra is képzettségüknél általában sokkal alacsonyabb beosztásban dolgozhattak.

A csehszlovákiai magyarok kálváriája

A konferencián felszólalt Popély Árpád pozsonyi történész, aki a szlovákiai magyarok csehországi kitelepítéséről beszélt, amit a szlovák történészek „munkaerő-toborzásnak” hívnak manapság is szerinte. Ennek során embertelen módon szállították el a magyarokat. Ők évekkel később tértek vissza szülőföldjükre, de előtte rabszolgavásárra emlékeztető módon válogathattak „belőlük” a csehországi gazdák. Popély felhívta a figyelmet, hogy 1945 őszén és 1946-47 telén is zajlott egy-egy ilyen kitelepítés. Elsősorban a szegényebb magyarokat érintette ez, a hivatalos statisztikák szerint 44 ezer, más becslések szerint akár 90-100 ezer embert is. Azért a szegényebbeket vitték Csehországba a pozsonyi kutató szerint, mert a gazdag parasztok portáit a szlovák-magyar lakosságcsere idejére „tartogatták” a csehszlovák hatóságok. Ezeket a portákat a későbbi cserére akarták ugyanis felajánlani. Popély szerint a kitelepítésekkel éppen a lakosságcserére akarták rábírni a csehszlovák hatóságok a magyar kormányt, amely addig ellenzett mindenféle lakosságcserét.

Eötvös Péter, az elhurcoltak egyesületének vezetője kitüntetést adott át a tanácskozás elején Hans Kaisernek, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodavezetőjének, volt türingiai tartományi miniszternek, a szimpózium társszervezőjének. Az alapítvány támogatja ugyanis a hortobágyi elhurcoltak egyesületét. Hans Kaiser rövid hozzászólásában arról is beszélt, hogy Kelet-Európában nemcsak a magyarokat érintette a kitelepítés: a Szovjetunióban 1,2 millió népi németet, illetve volgai németet deportáltatott Sztálin. Az elhurcolások folyamán összesen 700 ezer ember vesztette életét - emlékeztetett az alapítvány magyarországi vezetője.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Szegő Iván Miklós Tech

Elfelejtett borzalmak: emlékmű a kitelepítés áldozatainak

Magyarország XX. századi történelmét annyi szenvedés, annyi borzalom kísérte, hogy a sok leírhatatlan esemény - holokauszt, világháborúk, lakosságcserék, 1956 - után kevesen emlékeznek arra, hogy miként zajlottak a kitelepítések az ötvenes években - magyarázta a hvg.hu-nak Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke.