szerző:
Szegő Iván Miklós

A magyar történelemben ritkán akad olyan politikus, akiről azért nehéz életrajzot írni, mert nem hajtott végre semmilyen szélsőséges tettet, nem csinált óriási hibát, nem vitte csődbe az országot, nem sodorta kilátástalan háborúba, nem akarta kiirtani, kitelepíteni vagy kifosztani a lakosság általa kiválasztott és megbélyegzett részét. Ehelyett csendesen és szívósan építkezett, megpróbálta rendbe tenni az ország dolgait. E politikusokról azért is nehéz írni, mert általában korukban félreszorítva, vagy csak időnként, átmeneti szerepet vállalva tűntek fel a hordószónokok, populisták, lázítók és ígérgetők hadában.

A pénzügyminiszterként és miniszterelnökként egyaránt a kiegyensúlyozottságra, békességre törekvő Széll Kálmán – akiről most tervet nevezett el az Orbán-kormány az ország gazdasági helyzetének rendbehozatalára – olyan politikus volt, akiről nehéz írni. Széll ugyanis józan, megfontolt politikus volt, aki az ország szisztematikus építésén dolgozott. Ennek a kiindulópontját valahol Deák és Széchenyi környékén találjuk meg a XIX. század első felében, egyik utolsó fellángolását pedig talán Széll Kálmán miniszterelnökségében, amikor 1902-ben még sikerült keresztülvinnie az osztrák-magyar gazdasági megállapodásokat. Utána ugyanis már sok minden jellemezte a magyar politikát, csak a józanság és kiegyensúlyozottság nem.

A deáki politika mértékletessége, kompromisszumkészsége és a Széchenyi-féle eltökéltség és pénzügyi hozzáértés egyaránt jellemző egyébként Széll Kálmánra, akinek kapcsán nem véletlenül emlegetjük a „Haza bölcsét”, Deák Ferencet. Széll ugyanis Deák gyámleányát, Vörösmarty Mihály lányát, Ilonát vette feleségül.

Deák, a mentor

A nyugat-magyarországi Széll család egyébként rokonságban állt Deák felmenőivel, a több megyében is nagy befolyással bíró Hertelendy famíliával – erről Halász Imre írt hosszasan a Nyugat irodalmi lap 1915. szeptember 1-ei számában.

Széll Kálmán
©

Az 1843-ban Vas vármegyében született Széll Kálmán tehát komoly háttértámogatást élvezhetett a kiegyezés (1867) után, amikor a magyar úri elit ismét tömegesen kapcsolódott be a hazai politikai életbe. A Deák által meghirdetett passzív rezisztencia, az osztrák elnyomásnak való ellenállás hivatalosan véget ért a kiegyezéssel. (A valóságban ezt amúgy sem túlzottan tartották be a magyar úri középosztály tagjai, ahogyan ezt Pap József történész kutatásai kimutatták.)

A kiegyezés után a dzsentrik, az elszegényedett nemesi családok tagjai elárasztották a hazai közigazgatást. Maga Deák nem vállalt kormányzati szerepet a Béccsel való kompromisszum után, jóllehet annak kimunkálásában hatalmas érdemeket szerzett, emberei azonban az 1867-es kiegyezés után fontos tisztségeket töltöttek be a következő években.

Deák maga nem értett egyet hívei, az úgynevezett Deák-párt kormányzásának bizonyos szakaszaival, különösen bírálta a korrupt Lónyay-kormányt. Talán nem véletlen, hogy pártfogoltja, Széll Kálmán fiatalon, 28 évesen, 1871-ben elutasította Lónyay Menyhért miniszterelnök felkéréseit, és nem lett sem pénzügy-, sem pedig kereskedelmi miniszter.

1875-től vállalt magasabb tisztségeket

Végül Széll akkor jutott kormányzati szerephez, pénzügyminiszterséghez, amikor a Deák-párt végletesen meggyengült. 1875-ben az addigi ellenzéki „Balközép”, a Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán vezette tömörülés összeolvadt a szétporladó Deák-párt maradványaival, és létrehozták 1875-ben a Szabadelvű Pártot.

Ghyczy már 1873-ban otthagyta a Balközepet, és belépett az utolsó Deák-párti kormányok egyikébe. Ghyczy pénzügyminiszterként szigorú adóemeléseket hajtott végre. Ebbe végül belebukott, és utódja lett Széll Kálmán 1875-ben, a Wenckheim-, illetve Tisza-kormánynak lett a pénzügyminisztereként. A Tisza-kormány – amely gyakorlatilag azonos volt a fél évig hatalmon lévő Wenckheim-kabinettel, csak a miniszterelnök személye volt más – 15 évig irányította Magyarországot: senki nem volt ennyi ideig miniszterelnök itthon, mint Tisza Kálmán, „a Generális”.

Tisza azonban nem tűrte meg maga mellett a túl erős egyéniségeket, így Széll sem maradhatott sokáig a pénzügyek élén – 1875. március 2. és 1878. október 11. között töltötte be ezt a posztot.

Széll Kálmán, a pénzügyminiszter

Széllnek a kormányba való belépésekor Deák-párti programjának nagy részét fel kellett adnia: Tisza Kálmán nem engedett meg további adóemeléseket, viszont önálló magyar nemzeti bankot akart kormányra kerülésekor. Tisza e törekvése azonban a nemzetközi pénzvilág ellenállásán megbukott. Később Széll Kálmán érdeme is lett, hogy kompromisszumként három év múlva az osztrák központi bankot átnevezték, és a bankjegykibocsátást ezután az Osztrák-Magyar Bank vette át.

Halász Imre szerint Széll pénzügyminiszteri működésének legnevezetesebb ténye az úgynevezett „6% aranyjáradék megteremtése volt”. Ez azt jelentette, hogy Magyarország – ha már nem csinálhatott saját jegybankot - önálló tényezőként jelenhetett meg a nemzetközi pénzpiacokon. Ehhez az országnak megbízható adósként kellett feltűnnie, és ez sikerült is. Bár a Rothschildok ezt az akciót is gyanúsan nézegették, akárcsak az önálló magyar bankot, s nem nagyon támogatták Széll törekvéseit. Ám Tiszáék megbuktatott elképzeléseivel szemben Széllnek végül sikerült saját ötletéhez nemzetközi támogatást szereznie.

Egy nagy állami kölcsön utolsó részletei már nagyon nyomasztották a magyar államkasszát 1875 végén. Halász Imre szerint ez vezetett „a magyar járadék megteremtéséhez”. A Nyugatban írt Halász-cikk szerint Széllnek terve megvalósításához sikerült „megnyernie a berlini Discontogesellschaft nagytehetségű elnökének Hansemannak támogatását”. Létrejött tehát a 6 százalékos magyar aranyjáradék. „Ezt a magas kamatlábat az állam pénzügyi kedvezőtlen helyzete, a pénzpiacnak akkor szinte kedvezőtlen állása, de a majdani konverzióra való tekintet is legcélszerűbbnek mutatta” – Halász szerint.

Széll a magyar állam hitelműveleteit új, korszerű formában bonyolította le, amelyben „kifejezést nyert államunk hitelképessége, hitelügyi nagykorúsága” – írja róla Halász, hozzátéve: „Ha összefoglaljuk Széll Kálmán pénzügyminiszteri működésének eredményeit, dacára ama rendkívüli nehézségeknek, melyekkel küzdenie kellett, ez eredmények igen jelentékenyeknek mutatkoznak. Nem kevesebb, mint 63 millió forint deficittel vette át az államháztartás vezetését s három évvel később 23 millió deficittel hagyta azt hátra.”

Távozás a miniszteri posztról

Széll azonban erős egyéniség volt, akit Tisza Kálmán nem nagyon tűrhetett meg sokáig maga mellett. 1878-ban átmenetileg visszavonult a politikától – Bosznia okkupációja miatt éleződtek ki a vitái Tiszával. Attól tartott ugyanis, hogy ezt a lépést a Balkán teljes megszállása követi majd, természetesen óriási közös hadügyi kiadásokkal, és ezt a folyamatot nem akarta támogatni.

Húsz év múlva aztán miniszterelnökként tért vissza. 1899. február 26. és 1903. június 27. között irányította az akkor már igencsak szétesőben lévő Szabadelvű Párt támogatásával a kormányt. Vagyis a párt alakulása utáni és bukása előtti években jutott kulcsszerephez, és általában válsághelyzetben kérték fel, hogy mérséklő, kiegyensúlyozó politikájával helyrehozza elődei hibáit.

Az 1900-as évek elején azonban egyre tarthatatlanabb lett a helyzet, a Szabadelvű Párt Széll miniszterelnöki lemondása után két évvel el is vesztette a hatalmat, és végképp bomlásnak indult. Utolsó nagy eredménye miniszterelnökként Széllnek az 1902-es "gazdasági kiegyezés" megkötése volt Ausztriával, ám az egyezség csak ideig-óráig tudta stabilizálni a gyengülő monarchiát.

Maga Széll 1906 és 1910 között az Alkotmánypárt elnöke volt, de 1911 után visszavonult a politizálástól. 1915. augusztus 16-án, 72 éves korában hunyt el. 1951-ig az ő nevét viselte Budapesten a mai Moszkva tér; nemrégiben újra felvetődött a Széll Kálmán név visszaállítása.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy kibontotta a kormány reformcsomagját – percről percre

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ma délelőtt bejelentette, mit tartalmaz a Széll Kálmán Program. Az intézkedéssorozat a hivatalos álláspont szerint az államadósság csökkentését, a gazdasági egyensúly megalapozását, a gazdasági struktúra javítását és a tartós növekedést szolgálja. Nem csökken az átmeneti bankadó mértéke a harmadik évben, és 2013-tól mégsem csökkentik az 500 millió forint feletti adóalapra vonatkozó 19 százalékos társasági adókulcsot. A szerkezeti átalakítások Matolcsy szerint többek között érintik a rokkantnyugdíjakat és korengedményes nyugdíjakat, illetve a közösségi közlekedést is. A programmal jövőre 550 milliárddal, 2013-14-ben pedig 900 milliárddal javulhat az államháztartás egyenlege, a tervek szerint az államadósságot a GDP 82 százalékáról 65-70 százalékra csökkentik 2014-re.