Melyik a foci-vb legmenőbb meze? 48 csapat, 96 dizájn, és minden, amit tudni érdemes róluk
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Ismeretlen hackerek vírusokkal fertőzték meg több japán nagykövetség és konzulátus, valamint a tokiói parlament számítógépeit - jelentette szerdán a helyi sajtó.
A vírusok kilenc országban fertőzték meg a külképviseletek számítógépeit, de semmiféle titkos információt nem loptak el. A támadások még a nyáron történtek. A vírusokat eltávolították, kár nem esett - írta a Jomiuri Simbun külügyi forrásokra hivatkozva.
A vírusokat a minisztériumot a képviseletekkel összekötő internetes rendszerben fedezték föl. A diplomáciai üzenetek elküldéséhez viszont egy másik, biztosított rendszert használnak - magyarázta a forrás.
A Jomiuri a franciaországi, hollandiai, burmai, amerikai, kanadai, kínai és dél-koreai képviseleteket említette meg, mint ahol ilyen behatolás történt. Ehhez jön még az Aszahi Simbun szerint a parlament képviselőházát ért támadás egy Kínában lévő szerverről.
A dolgok azután derültek ki, hogy vizsgálatot indítottak, mert számítógépes kalózok titkos információkat loptak el a Micubisi konszerntől katonai repülőgépekről és atomerőművekről. A támadások mögött Kínát sejtik, de Peking mindent tagad.
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.