Bejelentkezés  

A Foxconn-vezér állatokhoz hasonlítja a munkásait

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: emberi jogok; munkavállaló; állat; Foxconn; Terry Gou; Hon Hai;

Az Apple beszállítójának, a Foxconn gigacégnek a vezérigazgatója állítólag azt mondta a munkásairól, hogy sok fejfájást okoz neki egymillió állatot kezelni. A WantChinaTimes  úgy tudja, hogy egy vállalati partin még egy állatkerti igazgatót is megkért, tartson beszédet, hogyan kell az állatokkal bánni. A cég közleményében elferdítésről beszél és bocsánatot kér.   

Terry Gou, a Hon Hai (nemzetközi nevén Foxconn), vezetője állatokhoz hasonlította vállalatának munkásait a WantChinaTimes  jelentése szerint, melyet más lapok mellett a businessinsider is idéz. 
 
A cég felsővezetői előtt az igazgató a lap szerint azt mondta, hogy a Hon Hainak több mint egymillió munkása van világszerte, és mivel az emberek szintén állatok, egymillió állattal bánni sok fejfájást okoz neki. A kijelentés állítólag egy vállalati partin hangzott el, és a vezér még azt is hozzátette, hogy tanulni akar Chin Shih-chientől, a Taipei Állatkert igazgatójától az állattartásról.

Fotó:

A WantChinaTimes szerint nem pusztán arról van szó, hogy hogy körültekintőbben kellett volna fogalmaznia, mert Terry Gou valóban meg is hívta az állatkert igazgatóját, hogy tartson beszédet a felsővezetőknek és beszéljen az állattartásról, adjon tanácsokat, hogyan végezhetné a Foxconn menedzsmentje jobban a munkáját.

Sőt, Chin meg is tartotta a beszédét a színpadon, megosztotta a jelen levő 12 igazgatóval a tapasztalatait, melyik állattal hogyan kell bánni a vérmérséklete függvényében.  Terry Gou pedig még további megjegyzéseket is fűzött az előadáshoz, amin az egybegyűltek jókat derültek.
 
A Foxconn világ legnagyobb beszállító vállalata, mely az Apple-nek és más elektrotechnikai cégeknek dolgozik. Legutóbb a gyermekmunka, az alacsony bérek és a rengeteg, ki nem fizetett túlóra miatt került a reflektorfénybe, korábban pedig abból lett nemzetközi botrány, hogy sorozatosan öngyilkosok lesznek a cég munkavállalói a tűrhetetlen munkakörülmények miatt. 
 
Bár a történet hihetetlennek hangzik, több más lap is feldolgozta. A Financial Times még a Foxconn közleményével is kiegészítette a cikkét, mely szerint az igazgató szavait a média elferdítette, a kontextusból kiemelte, és bár Terry Gou valóban állatokról beszélt, nem egy csoportra gondolt, hanem arra, hogy az egész emberiség valójában az állatvilág része. A közleményben bocsánatot is kérnek minden érintettől.
Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X