szerző:
hvg.hu

Az Apple harmadik generációs táblagépe 499 helyett 579 dollárba kerül majd egy a Távol-Keleten cirkáló dokumentum szerint.

A vártnál 70-80 dollárral drágábbak lesznek a különböző iPad 3-ak egy kínai dokumentum szerint, melyet az AppleInsider is idéz. A Sina Weibo blog birtokába került összehasonlító táblázat adatai szerint a 16 gigabájtos iPad 579 dollárért lesz elérhető, a 32 gigabájtos modell 679 dollár, a 64 gigabájtos 779 dollár lesz. A 3G- modellek is drágábbak lesznek a vártnál, az egyes típusok átlagosan hetven dollárral kerülnek többe.

A magasabb árra valószínűleg a Retina Display miatt megnövekedett költség lehet a magyarázat. Az új képernyő felbontása 2047x1536 pixel, ami a jelenlegi iPad 2 1024x768 felbontásának kétszerese.

Az iPad 3 több forrás szerint is március elején érkezik – azt is tudni vélik, hogy március hetedikén. Az iMore szerint négymagos processzor (Apple A6 system-on-a-chip) lesz benne és a nagy sávszélességet igénylő szolgáltatások számára kifejlesztett 4G LTE-technológiával (Long Term Evolution kifejezésből, tükörfordításban „hosszú távú fejlődés”) érkezik.

Az iLounge úgy tudja, hogy a harmadik generációs gép az iPad 2-énél jobb kamerát kap: 5 vagy 8 megapixeles hátsó kamerát és FaceTime HD front kamerát.

Az iLab Factory által közzétett fotók alapján az új iPad vaskosabb lesz elődjénél, így belefér a nagyobb teljesítményű, a nagyobb felbontású kijelző mellett is megfelelő üzemidőt biztosító akkumulátor. Bár az új iPad vaskosabb lesz, a szélessége és a hossza nem változik az iPad 2-höz képest.

Az áremelkedés szokatlan lépés lenne az Apple részéről, a cég ugyanis általában nem emel árat az újabb verziók piacra dobásakor - igaz, nem is enged egy bizonyos árszintből.

Arra is született elmélet, hogy az Apple a jelenlegi táblagépét, az iPad 2-t fogja olcsóbban kínálni, ugyanúgy, mint az okostelefonok esetében – az előző generációs modellek árát szállítják le. Egyes feltételezések szerint az iPad 2 399 dollárért lesz majd elérhető, így az Apple felveheti a versenyt a 199 dolláros Amazon Kindle Fire-ral.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
hvg.hu Tech

Március hetedikén érkezhet az iPad 3

Az Apple-rajongók várhatóan március 7-én vethetik az első pillantást a harmadik generációs iPadre. Az iPad 3 bejelentésének időpontját az Apple hivatalosan nem erősítette meg.

MTI Tech

Senkinek sem kell Kínában a kommunista iPad

Nem nyerte el a kínai közvélemény tetszését az a táblagép, amelyet elsődlegesen a kommunista párt hívei számára fejlesztettek ki. A készülékhez bárki hozzájuthat, de a forgalmazók hirdetéseikben "igazi vezetőknek és stratégiai döntéshozóknak" ajánlották a "Vörös Pad"-et.

MTI Tech

Állítólag eltüntetik az iPadeket több kínai üzletből is

Kínában egyes helyeken állítólag megkezdték az Apple iPadjének begyűjtését, miután a márkanév-bejegyzés körüli jogi vitában az Apple alul maradt, és megtiltották a táblagép árusítását - jelentették meg nem erősített forrásokra hivatkozva hétfőn hírügynökségek.

hvg.hu Tech

Márciusban érkezik az iPad 3

Több forrás szerint is megkezdődött az iPad 3 gyártása, várhatóan márciusban már a boltokban lesz az Apple új generációs táblagépe. Az eszközt a Foxconn gyártja és valószínűleg LTE-technológiával érkezik.

MTI Gazdaság

Az Apple megduplázta az iPhone- és iPad-eladásait

Az elemzői várakozásokat jóval meghaladó eredményekről számolt be az amerikai Apple a keddi tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott negyedéves gyorsjelentésében, köszönhetően annak, hogy okostelefonjából (iPhone) és táblagépéből (iPad) rekordmennyiséget értékesített az ünnepi szezonban.

hvg.hu Tech

Fotókat küld a tulajdonosnak az eltűnt iPad

Az iCloud szoftver és mobiltelefonja segítségével próbálja megtalálni elveszett vagy ellopott iPadjét egy brit férfi. A 26 éves Tom Clarke táblagépén olyan program is van, amely a tablettel rögzített fotókat elküldi a mobiltelefonjára. Már kapott is képet egy gyapjúsapkás férfiról, a rendőrség nyomoz az ügyben.

hvg.hu Tech

Mini-iPadet tesztel az Apple

Eddig az Apple „szükségtelennek” ítélte, hogy kisebb táblagépeket gyártson, de a Wall Street Journal szerint most mégis egy kisebb modell készítését tervezi.

hvg.hu Tech

Hat rejtett gomb az iPad billentyűzetén

Gyakran előfordul, hogy ha átalakítjuk, a gyorsabb gépelésnél nem figyelünk arra, hol van szétszakítva a billentyűzet, hol kell nagyobbat ugrani az ujjunkkal.