Bejelentkezés  

Samsung Galaxy S III: jogászok tervezték?

Utolsó frissítés:

Címkék: szabadalom; mobiltelefon; dizájn; iPhone; Apple; okostelefon; Samsung; szabadalmi vita; Samsung Galaxy S III;

A Samsung cáfolja azokat a felvetéseket, melyek szerint a május elején bemutatott Galaxy S III telefonjuk a világ első jogászok által tervezett készüléke. Árulkodó jelek pedig tényleg vannak, de nehéz eldönteni a dolgot.

A nagyobbik dél-koreai elektronikai cég dizájnért felelős alelnöke cáfolta a több blogger és szakújságíró által felvetett vélekedést, hogy a Samsung legújabb csúcsmobiljának tervezése során elsősorban azt tartották szem előtt, hogy a készülék ne feleljen meg az Apple által a korábbi S modellek esetében kifogásolt dolgoknak. Chang Dong-hoon a helyi iNews24-nek nyilatkozva azt mondta: mobiljaik megjelenése több éven át tartó stratégia része.

Fotó:

Az Android Police már a készülék bemutatása után sorravette az Apple által kifogásolt dolgokat, melyek alapján azt állítják, hogy a Samsung az iPhone-ról másolja saját telefonjait. Az Apple hasonlóságra utaló felvetései közt volt például, hogy a termék előlapjának jelentős részét a képernyő foglalja el, amit fekete keret vesz körbe - a Samsung Galaxy S III csak kék és fehér színekben lesz elérhető; vagy például az, hogy a készüléknek mind a négy sarka egyformán van lekerekítve - a Galaxy S III esetében a felső és alsó lekerekítsek eltérnek egymástól.
Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X