szerző:
hvg.hu

Napvilágra került néhány részlet a Google önálló androidos fotó appjáról, amelyik automatikusan rendszerezi a képeket.

Egy gépi látáson alapuló fotós appot készít a Google – számolt be az Android Police, s mivel az oldal korábban is meglehetősen pontos volt a kiszivárogtatásokkal, most sincs okunk, hogy ne higgyünk neki. Az alkalmazás felismeri a fotókon szereplő arcokat, és ezeknek megfelelően csoportosítja a képeket, de hasonlóan jár el a különféle objektumokkal (autók, ételek), környezetekkel (naplemente, tavak).

A csoportok egy keresőfelületen jelennek meg, s ha valamelyik csoportot megérintjük, előkerülnek a mögötte lévő képek – ezeket (azaz a csoportosítást) persze felülbírálhatjuk, törölhetünk közülük. Az, hogy milyen kategóriák lesznek, attól függ, hogy mit fényképezünk.

©

Az Android Police szerint az app meglepően pontos, csak ritkán vét hibát. Olyan híresztelések már szárnyra kaptak, hogy a Google Photos app szakítást tesz majd lehetővé a Google+-szal, és a mostani alkalmazás szolgálhat majd alapértelmezett fotógalériaként.

A programot nagy valószínűséggel holnap, a Google I/O konferencián mutatja majd be a keresőóriás, sok egyéb fejlesztéssel egyetemben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!