szerző:
hvg.hu

Újabb információ látott napvilágot a Samsung hamarosan érkező csúcsmobiljáról, amiről már azt is tudni vélik, mikortól lehet megvásárolni.

Az utóbbi hetekben elég nagy volt a felhajtás az idén érkező iPhone 7 körül, miközben a Galaxy S7-ről szinte alig lehetett hallani valamit. A csendet most a nagy kiszivárogtató @evleaks törte meg: a három méretben érkező készülék első modelljei március 11-én pénteken debütálnak majd a nagyközönség számára. A szivárogtató állítása szerint az biztos, hogy ez az amerikai időpont – mi pedig úgy spekulálunk, hogy ettől nem eshet túl távol az európai sem.

A dátum azért tűnik életszerűnek, mert pár héttel a barcelonai Mobile World Congress szakkiállítás utánra esik, ahol várhatóan bemutatják majd a telefont.

A kép csak illusztráció.
©

Ha a korábbi hírek igazak, akkor a készülék a Qualcomm Snapdragon 820-as processzorát, 4 GB RAM-ot, 2560x1140-es Quad HD kijelzőt, 32 GB tárhelyet, microSD-slotot, 12 megapixeles hátoldali és 5 megapixeles előlapi kamerát, valamint az Android 6.01-es operációs rendszert kaphatja majd meg. Emellett az iPhone 6 legfontosabb jellemzőjét is lemásolhatják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Cikk megosztása
Címkék