szerző:

Az FBI egy kormányzati szervek számára használható kiskaput kért a rendszerbe, az Apple válaszként még jobban bebiztosítja az iPhone-okat.

Miután az FBI két hónap alatt sem tudott feltörni egy iPhone-t, egy szövetségi bíró arra utasította az Apple-t, hogy segítsen a hatóságnak. Tim Cook rögtön tiltakozott, és a New York Times most azt állítja: azóta egy új fejlesztést indítottak útjára a témában.

A lap értesülése szerint az Apple úgy módosítja majd az iOS-t, hogy az FBI-nak legközelebb eszébe se jusson ilyeneket kérni. Jelenleg a vállalat elméletileg el tudná készíteni a hatósági kiskaput nyitó új szoftvert, majd rá tudná küldeni egy (vagy több) iPhone-ra, a rendszerben ugyanis lehetőség van arra, hogy az Apple még egy lezárt telefon szoftverét is frissíthesse. Ha pedig a készülékre ráengedett új verzió már tartalmaz egy kiskapus fejlesztést, be lehet jutni az iPhone-ba.

A New York Times értesülése szerint az Apple azon dolgozik, hogy a későbbiekben ő maga se tudja frissíteni a lezárt telefonok szoftverét, így aztán hiába is kérne tőle később a hatóság egy kiskapus szoftververziót, egy már lezárt készülékre azt nem lehetne eljuttatni.

Az FBI vs Apple ügyben a Google és a Microsoft az Apple mellé állt, az utóbbi céget alapító Bill Gates szerint viszont az Apple jobban tenné, ha segítene az FBI-nak. A kiberbiztonság fenegyerekeként ismert John McAfee nem csak támogatja az FBI-t, hanem tettlegesen segítene feltörni az iPhone-t, Edward Snowden pedig egy konkrét ötlettel is előállt.