szerző:

Sokan a most zajló MWC-re valószínűsítették a Sony Xperia Z6 megjelenését. Azonban hiába várták, sőt a jövőben már felesleges is lesz rá várni.

Csalódniuk kellett azoknak, akik azt hitték, hogy a Z5 követője, a Sony Xperia Z6 a barcelonai MWC-n mutatja majd meg magát a világnak, helyette valami egész mással, egy új Xperia-családdal rukkolt ki a gyártó. Azért ebben a családban is van egy kvázi-csúcstelefon, az Xperia X performance.

Voltak, akik úgy gondolták, hogy akkor majd a szeptemberi IFA-n mutathatják be a Z6-ot, azonban – utalt rá az Android Authority – egy Facebook-bejegyzésből, igaz, kissé későn, kiderül, egyáltalán nem lesz Xperia Z6, a Z5 volt az Xperia Z sorozat utolsó tagja.

A cég szóvivője arra is utalt, hogy a most bemutatott Xperia XA lett az Xperia M4 Aqua utódja, azaz úgy tűnik, a Sony most mindent az „X ernyő” alá terel, fokozott hangsúlyt helyezve a dizájnra, a kamerára és az akkura.

Xperia Z helyett Xperia X
©

Az Android Authority munkatársai rákérdeztek az X sorozat vízállóságára is, és azt a választ kapták, hogy ez a jellemző nem befolyásolja különösebben a vásárlók választását. Ezzel együtt az X sorozat tagjainak sem árt a rájuk fröccsenő víz, sőt még az sem, ha egészen rövid időre vízbe esnek, de ez inkább legyen kellemes meglepetés a felhasználóknak.

Az X sorozat megjelenése persze nem zárja ki azt, hogy az IFA-n ne mutatna be újabb telefont a Sony, de ez – mint említettük – biztos, hogy nem a Z6 lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.